Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Előszó

IV Hová, de hová is lettek ezek a nemestűzedzett, alakjai az ősmagyar fajtának ?! Eltűntek rendre; ma már talán nincs is belőlük. A múlékony idő szép délibábja volt az a kor még, mig lassanként megnehezült felettünk az idők járása, a modern eszmék förgetege, mely elsorvasztá az ősi traditiók gyökereit s leégeté színpadias görögtüzével minden kedves sallangját, jellegét az ősi sablonnak, le a dolmány pitykéit a lengő darutollal együtt, hogy sárga czipellőkben, égrekiáltó fazékkalap alatt gubódzunk át a testünktől-lelkiinktől idegen, hamis ideálok szürke menyországába. A sólyom-kultusz is lejárt lassan az idők sorján és megsemmisült még az emléke is a feledés rozsdája alatt — minden más régi emlékeink, nemzeti hagyományainkkal együtt. Az ősiség ma már csak köd, szürke misztérium dicső multunk egyre halványodó egén! Lassanként eltünedeztek a pompás gémek is. A nemes kócsag elment más hazát keresni, a hol talán jobban megbecsülik a tollát, mint nálunk ma már, ahol csak a mythosban él még jobbadán; olyan ritka igen ritka lett a kócsag is, meg a tolla is. A gyors szárnyú sólymot leszorították a modern fegyvertechnika vívmányai a férfias időtöltések mezejéről s már nem a „nemes vadászmadarat", a nemesség kitüntető, kiváltságos symbolumát látja benne a régi ideáljait megtagadó modern felfogás, hanem a „rablót", a lég vérszomjas útonállóját, mely csak egy lövetnyi sörétre érdemes — bár hajdan majdnem szent vala, törvény által védett, melyet nem nemesnek még -csak érinteni is alig lehetett a megtorlás veszélye nélkül. Hogy megváltoztat mindent az idő átalakító ereje! A tradicziók a kulturszellem diadalmas áramlatában egyre zülnek; foszlányai az emlékezetben lengenek ugyan még egy darabig, mint a hogy a sírkeresztek a gyászfátylat lengetik, de elfújja a diadalmas fuvalom azt is és nyilván nemsokára hire sem lesz, hogy volt valaha . . . Megváltozott, átalakult lassanként vadászatunk is -- és kitagadhatná ez átalakulás előnyös voltát! bár a konzervatív világnézlet kevés gyönyörűséget talál új formáiban, a mennyiben a nemzeti karaktervonások zománczát a kulturszellem koptató köve leszedte róla alaposan. De hát a kultura nem különböztet meg nemzeteket, nem alkalmazkodik tradicziókhoz; fejlesztő munkája egységes, kozmopolita irányú s vívmányait világra szóló közkincsé avatja,