Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Július

534 láskor s mikor a hó a vadnak oly veszedelmes jégkéreggel van bevonva. Ajánlatos továbbá az etető helyekre a takarmányt mindig egy és ugyanazon személy által tétetni ki, mert a vad csakhamar megtanulja ismerni jóltevőjét, tőle nem fél s így kevésbé lesz nyugtalanítva; de a tápláló is, ha mindig ő végzi a dolgot, könyebben ismeri fel a vad igényeit s legbiztosabban tudja kipuhatolni, mily minőségű tápot keresi leginkább a vad s mily mennyiségre van szüksége. Ha a szükséges nyugalom által a vadállományt az etetőkhöz szoktattuk, miután az ilyeneknél majdnem az összes vad rendszeresen szokott megjelenni, az etetőhelyek legalkalmasabbak arra, hogy vadunkat ugy az egyes nemek száma, mint az egyes darabok testi minősége szerint meglehetős pontossággal megismerjük s e szerint oszszuk be a további ápolást, de legfőképen itt nyerünk támpontokat a lelövés megállapítására is. E megfigyelés czéljából azonban éppen nem engedhető meg és semmivel sem volna igazolható az, ha talán kényelmi szempontokból az etetőhelyeken akarnók a lelövést foganatosítani; pedig e határozottan rosz szokás, csodálatos módon, még néha a leghelyesebben kezelt vadászterületeken is elő szokott fordulni, noha tudvalevőleg a rőt- és dám vad (a sörtevad kevésbé) ily esetek után több napon át kerüli az etetőket s ezáltal, különösen hideg s magas hó-állású teleken, baj érheti a vadállományt. Végül megjegyzendő még, hogy magas hó-álláskor, de különösen midőn ez jégkéreggel van bevonva: feltétlenül szükséges az etetőkhöz vezető váltókat a hótól megszabadítani, illetve az etetőkhöz ösvényeket hányatni, mert ellenkező esetben a vad felsebzi a lábait s ritkábban keresi fel az etetőket. — A mi azt a kérdést illeti, mennyi vadat tarthatunk fönn a bekerített vadasokban az elcsenevészedés veszélye nélkül: mindig azt az elvet tartsuk szem előtt, hogy tekintettel a terület nagyságára, a talaj minőségére és megélhetési viszonyokra: inkább kisebb számú, de jól táplált, mint sok és elcsenevészesedett legyen a vadállomány.*) — Végül a mi a lelövést illeti, az állomány kihasználásánál mindig ragaszkodni kell egy bizonyos mennyiséghez a mi lelőhető; természetesen ez csak úgy érhető el, ha a vadállományt lehetőleg jól ismerjük. Tudni kell evégből az évi szaporulatot (borjak számát), hogy annak arányában legyen a lelövés. Ha húsvadról van szó, például a szarvasnál: a bikákat juliustól kezdve lőhetjük, mert a nyár második felében („hízási-idény") legjobb húsuk van. Persze az erős gimvad csak a bőgési szezonban jő sorra; ellenben a siheder szarvasok kímélendők. — A mi az anyavadat illeti, azt a lehetőségig kímélni kell; önállóságra képtelen borja mellől ellőni barbarizmus! Természetesen az egészen öreg medő suták lelövése nem csak kívánatos, de hasznos is. A fölös számú üszök is lőhetők. *) Ezt a tárgyat nem részletezem bővebben, mert csak némi helyes itélő képességgel s gyakorlati érzékkel biró vaclász is tudui fogja, hogy a terület nagyságához képest, — a megélhetési viszonyokat is tekintetbe véve: — mennyi vadat birnak meg egyes vadasok. Egyes vadpéldányokra azonban tuczatszámra menő hektárokat számítani, ha nem is sült-, de legalább is főtt bolondság!