Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Július
523 mindenféle vízivad darvadozva jár-kél. A melyek magasan, szabályosan jönnek, azok „nem idevalók"; a helybeliek s a környékről jövők nem veszik úgy fel magukat a magasságba s nem is igen jönnek rendezett sorokban. — A „vadjárásokat 1 1, t. i. azt a levegővonalat, a melyen a madárság jön s a merre megy: az ügyes puskás ki szokta nézni s aztán az alá a légi madárországút alá áll el a lövőszerszámával. — A sneffeknek is megvan a nagy vizeken a levegőútjok: a járásuk. Ezeket a partmentén, földnyelveken, gerinczeken kell várni és tocsogósok, apadásos helyek körül lesni, mert mélyebb vizekhez rövid a lábuk, — épp azért csak a sáros vizeket keresik, ahol kifutkoshatják magukat és az illanékony vízibogárságot és kukaczokat is megszerezhetik. — A nagylábú gém ellenben a mélyes helyek körül lesi a czikázó réti halat, csak a buta vörös qém (Ardea purpurea) bújja most is inkább a nádüstök hűvösét, hol teljesen látatlanul merülhet világcsaló merengésébe. — A ki szereti a szép tollakat, most könnyű szerrel hozzájuthat e hórihorgas madársághoz és nagyon megérik a lövést. — A kócsagot meg kanalast már nehezebb puskavégre keríteni, mert ügyesebbek, vigyázatosabbak a buta vörös gémnél, de akár a szürkénél is — s ez okból rendesen a korlátlan perspektíva közepében szoktak állongani, miért is leginkább csak lesből, vagy esetleges találkozások alkalmával lőhetők. A kanalasnak tolla ugyan nem sokat ér a vadászkalap számára, de annál inkább az orra, mint porzó-meregető, az Íróasztal érdekesebb raritásai közt. — A szárcsák és vöcskök („búvárok" — „bujárok") napról-napra sokasodnak a síktavak rónáin — a vasárnapi puskások nagy örömére — s itt-ott már meg lehet rájok kezdeni az iszonytató puffogatással járó társas ütközeteket, — csakhogy a társas csónakvadászatoknál nagy vigyázatosság ajánlatos, nehogy tömeges nyakonsörétezésekkel végződjék a „mulatság". A rendező nagy gondot fordítson a csónakos vadászok (és esetleg hajtók) elhelyezésére és hogy a lövésirány és tűzfegyelem stb. szigorúan betartassák. — A vízen úszó szárcsák, kacsák és vöcskök puskázásakor észben tartandó az a régi jó tanács, hogy az ily vadat „a puska végére kell ültetni" — azaz kissé alája kell czélozni, hogy ott maradjon. — Különben a fekete sereg a halszagú „bujárral" együtt igen komisz „vad" lévén, nyárban-ősszel (eltekintve a tavaszi szükséges irtásoktól, mert a kacsát elverik a tavakról s talán a tojásait is felfalják, ha hozzá férhetnek) csak az prédálja rájok a puskaport, akinek éppen jobb dolga nincsen, mert a szárcsahús nem valami jeles eledel, de másrészt a „vadászata" is híján van minden sportszerűségnek. — A mező szárnyasai e hóban még kevés vadászati élvezetet nyújthatnak; persze fogolyról még szó se lehet — már csak a vadászati törvények tilalma miatt is, — másrészt pedig a gyönge ivadékok úgy sem szolgálhatnának a vadászat méltó tárgyául. Aratás után azonban a fiatal vizslák „bevezetése" végett már megkísérthetünk egy-egy fürjvizslászatot a hajnali órákban; azonban óvakodjunk fiatal ebet, kivált angol vizslát, harisra és vizi guvatra (Rallus aquaticus)
