Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Július

524 vinni; ezeket csak higgadt, öreg vizslákkal szabad hajszolni. — Ha levágták a gabonát, nemsokára jelentkezni kezdenek a vadgalambok a tarlókon, melyeket leginkább hajnali és késő délutáni leseken (a kukoriczások, vagy erdők szélén állva el) lőhetünk, de cserkészve napközben is a kukoriczások mentén, vagy remizek körül. — Az erdők vadjai közül egyedül az őzbak az, mely aktualitással bír; vadászatának egyébként most van a legfőbb ideje s mint szezon-vad az első, legelőkelőbb helyet foglalja el az idény vadjai közt. Az őzcserkészetet e hó vége felé a csalsíppal való vadászat (beugratás) váltja föl, amaz érdekfeszítő, különleges vadászmulatság, midőn a vadász az őz-suta hangját e czélra készült síppal avagy vadkörtefa-levéllel utánozva, csöve elé varázsolja a szerelmi kalandokra vállalkozó bakot, kivételesen pedig a gombaszedő kíváncsi vén tótasszonyokat . . . Vadászati törvényeink rendelkezéséhez képest (III. fej. 9. §. a.) e hó 1-től kezdve a szarvas- és dámbika tilalma fölszabadul ugyan, de miután az agancsok ilyenkor még molyhosak, az agancsosok lelövését a vadászias szempontok tiltják; a dámbikák is a vadásziasabb elvek védelme alatt állanak még e hó folytán s az esetleges lelövések inkább csak a konyha szempontjából történnek és csakis a gyengébb nyár sasok kerülnek terítékre. — A sertevad ott, ahol nagyon el van szaporodva, junius, julius és augusztusban a kukoriczában, de sőt aratás előtt a kalászos életben is jelentékeny károkat okoz, — ennek lehetőleg elejét veendő, főleg az idegen látogatókat, kímélet és válogatás nélkül lőni kell. Egyébiránt a vaddisznó-les még e hóban is élvezetes mulatság. A vad tartózkodási helye biológiai viszonyai és fajlagos szokásainak megfelelőleg ugyanaz, mint rendes körülmények közt mindig szokott lenni. A költés, illetőleg fiadzás befejezte után azonban tartózkodásukban kevésbbé helyhez kötvék — illetve szűkebb tartózkodási térkör határai közé utalvák, mint a fajszaporítás kényszerítő körülménye folytán voltak, sőt a legtöbb faj azon mielőbb tágítani igyekszik, már csak az új nemzedék létérdekénél fogva is és pedig lehetőleg minél szélesebb határokra kiterjeszkedőleg, mely terjeszkedési vágy a nem állandó madárfajoknál egészen lokális mozgalommá fajul. Csak a tyúkfélék (köztük legkevésbbé a fáczáíi) ragaszkodnak azon földdarab szűkebb határaihoz, melyet fajfentartási ténykedésük czéljaira igénybe vettek, vagyis a melyek fészkelési térkörükül szolgáltak volt. — A fövad esténként (csendes időben) legelés végett ki-kijár az erdővel határos vetésekre s herésföldekre, sőt néha a fennálló életbe el is hever, ha teljes biztonságban érzi magát; különben pedig nappal oly helyre vonul, hol a legyek s egyéb bogarak háborgatásai ellen védve van, mely okból néha kevésbbé háborgatott tájakon az erdőn kívül eső ligetekbe is ki-kivált. — Az őzvad a fiatalosokban, általában a pagony hűvösebb részeiben tartózkodik, de kivált a kukoriczaföldekre