Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Június
507 tartásával. A hol a terepviszonyoknál fogva a vízi vadászat is űzhető, ott kifogyhatatlanul akad lőnivaló egész éven át, kivált az ornithológus vadásznak. Meddő kacsák, kajtárkodók, csapatokban járó qácsérok, sneffek (a füttyösök és partszaladgálók közül), vándor kócsagok, melyek e hóban ugyan már hullajtani kezdik szálkás éktollaikat, — mindamellett még mindig megérik a lövést a maradék néhány szál tollúk árán is. — Rétjárás közben ügyelni kell, hogy akaratlanúl is fias kacsát ne érjen lövésünk. Az ilyenek igen közel, gyakran úgyszólván az ember lábától kelnek s nem messze ismét levágódnak, vagy az ember közelében keringenek, nagy kísértetbe hozva ezáltal a hevesvérű fiatal puskásokat. Pedig a fiasvad konyhai használatra teljesen alkalmatlan: a bőre alatt tele van sárga madárriihhel, amitől mintha színes mákkal volna behintve, úgy néz ki a húsa. De nemcsak ez okból, hanem a vadásziasság szempontjából is óvakodni kell a vigyázatlan lövöldözésektől, nehogy az anyavad ellövése által éhhalálnak, pusztulásnak tegyük ki a gyámoluktól megfosztott apró nemzedéket, mely egy vadászra nézve ugyancsak szégyenletes tett. Nagy tavaknál, a hol a kacsák tömegesen költenek, kevésbbé aggodalmas vigyázkodást fejthetünk ki, mert ha elnézésből vagy véletlenségből fias kacsa pottyan is lövésünkre, a fiatal nemzedék elpusztulásától mit sem tarthatni, mert az apróság azonnal csatlakozik más familiához. Ugyanis talán egy vízimadár-fajnál sincs úgy kifejlődve az u. n. örökbefogadás ösztöne, mint éppen a kacsáknál. Az anyakacsa boldog, ha minél több csimotát gyűjthet maga köré; de a kissé felcseperedettebb kacsafiak már a saját jóvoltukból is képesek fentartani magukat és istápolásra alig szorulnak. Mindamellett mégis csúnya tett marad, készakarva anyakacsán enyhíteni a türtőzhetlen vadgyilkolási szenvedélyt. — Szép szórakozást nyújthatnak e hóban a gémvadassatok. Gyűjtemények számára ugyanis e hó folytán szerezhetők be a legszebb, legpompásabban kitollazott kapitális példányok. Természetesen & gémtanyákat (gémfalukat) kell felkeresnünk e czélból, a hol aztán válogatni lehet bennük. A hol nincsenek gémtanyák, hanem az egyes fajok csak szórványosan és legfeljebb egyenként fordulnak elő, példáúl a folyók mentén levő kubikgödrök körül, — ott főleg az öreg bakcsókra (vakvarjú = Nyctiardea nycticorax) fordítsuk figyelmünket, melyeknek igen szép bóbitájuk van s csakis ezekre a kontyos példányokra érdemes a lövés. Ezek többnyire egyenként keledeznek a vízben álló alacsony füzekről s mindjárt figyelmeztetik a vadászt hangos „kvak" kiáltásukkal. Lövik pedig ezt a madarat nemcsak halirtó tulajdonsága miatt, de — mint már érintém — pompás három (néha 4 - 6) szál fehér, fekete végű tollat számláló kontya miatt főkép, mely tollak a vadászkalapok legszebb ékéül szolgálhatnak, — épp úgy a szürke gém (Ardea cinerea) és kakcsó vagy selyemgém (Ardea ralloides) fejdíszei is. Egyébiránt a gémek lövöldözése által — kivált a hol tömegesen fordulnak elő — igen hasznos dolgot művel a vadász, mert a gémféle az avatlan által nem is képzelt kárt tesz a paprikásnak való delikateszekben s kivált a mesterséges halas-tavak körül hathatnak felette
