Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Június

504 halászatnak hazánkban való tönkretételénél legnagyobb szerep jutott a mérőszalag lovagjainak. A vízcsapolászati „tudomány" kotrógépei elkotorták alaposan ezt a kenyérkereseti ágat, de magát a hal-állatot is vizi rózsás elemével együtt és a közhelyek új birtokviszony rendjébe kerültek végig a szőke folyó mentén. A nép ily módon teljesen kifosztatott: egy csapásra eltűnt a hajdani igazi őstermelés és sok ezer embernek ettől kezdve a nehéz élet koldustarisznyája jutott osztályrészül, mert a kultura malasztjaival jól nem lakhatik; a kenyér pedig drága is, meg nincs is. Míg volt tó, rét: elhordta a vizimadár a halikrát mindenfelé; a nagy folyók áradata is adott özönével halat és volt mit enni; meg termett hozzá a kenyérke is a partosabb helyeken, sőt kalács is jutott az asztalra, ha ünnepelt a szegény magyar, melyet szép sárgára festett meg a vadtojás, mert kosárszámra lehetett szedni és még sem fogyott el. A kémény is tele volt áldással. Nem került a csürhe tartása semmibe: ki volt csapva a rétre s élt a maga gondján, halból s egyébből, amit a rét adott, a sáros viz nevelt, éppen mint most is még a titelvidéki mocsárokon, hol a lápok legbelsejében is lehet élősködő, őserős disznócsürhékkel találkozni. Aztán viganóra, pántlikára is tellett pénzecske a hizók árából; a rúgott borjúk, báránykák is jövedelmeztek szép summácskát. A kosárkötés is kiadós volt, a sok ezüstös füzes megadta hozzá a szép „suhánkot". A „kaska", „köpüke", „csikkas", „tapogató" és ,.csirkeburigató"-kötés és gyékény-termelés, házak nádolása is hozott valamit a konyhára. — Es most mindennek tökéletesen vége van. Valami intenzivebb mozgalom elevensége bárhol is az ősi iparszerü foglalkozások terén egyáltalában föl nem fedezhető. És erről nem is lehet szó ma már a rétségek, lápok kiszárítása s a „közhelyek" megszüntetése következtében, mely körölmény (minden takargatás daczára is) az Alföld népe egy jó részének létekzisztencziájára végzetes befolyást gyakorolt. — A marha- és sertéstenyésztés az egykorihoz képest számításba is alig jöhet ma már;*) a halászság is eltűnt. Sok őseredeti iparszerü foglalkozási módnak nincs alkalmazottsága, a mely pedig azelőtt virágzott. — És még csodálkozunk, ha a paraszt idegen, de viszonyaira találó eszmék mérgétől megkótyagosodva czuczilistáskodik! Persze, balgaság volna minden bajt egyedül és kizárólag csakis a szabályozás rovására jegyezni föl, de az mégis elég különös, hogy éppen az Alföldnek azon részein észlelhető a felfordulás leginkább, hol hajdanában a tengernyi nádasok melancholikus zenéje, víziszárnyasok örömrikoltásai röppentek szerte a rétek virág- és kotúillatos levegőjében. ... De menjünk egy lépéssel odább. Vessünk egy tekintetet az őstermelés egyik rendkívül fontos, a szabályozási munkálatok kezdete előtt Alföld szerte virágzó egy ágának: a vadászatnak múltjára, mely a rétvidéki lakosság hajdani jólétével, lehet mondani jórészt létekzisztenciájával, oly szoros összefüggésben állott. — *) Brocyuire Szegedet elhagyva, Pestnek haladó lítjában tett tapasztalatairól számot adva, a többek közt fölemlíti azt is, hogy „a vidék erre sík és termékeny, nyájakkal van telve, a melyek szabadon legelnek, mint a vadállatok.