Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Szeptember
35 Az apportirozást (szárnyalt vadak megkeresésében való kiképezést stb.) lehetőleg még e hóban kell tökélyre emelni. Oly vadászterületeken, ahol állandó fővadállomány tartatik fenn, e hóban főleg a vadászatokra való előkészületek veszik igénybe a vadászszemélyzet majdnem összes tevékenységét, így a hivatásos vadásznak, ki a vadászat vezetésével van megbízva, legfőbbkép a barkácsolóútak és cserkészösvények berendezésére kell gondot fordítania, illetőleg — mint már fönt említettem volt — ahol azok már megvannak, helyreállítani s ahol létesítésük van czélba véve, e hó elején kell elkészítenie azokat. — Fővadállománynyal biró, általában szakszerűen kezelt vadászterületeken mellőzhetetlenek az ily úthálózatok; csakhogy létesítésük némelykor sok költséggel és fáradsággal jár s mindenkor nagy szakértelmet s alapos helyismeretet igényel. És ez utóbbi igen fontos körülmény; de nem kevésbbé fontos a vad tartózkodási helyeinek, járásainak, forgóinak ismerete is; tudni kell továbbá, hogy faj- és ivaronként darabszám mennyi és minő vad van a területen s hol vannak az erős agancsosok bó'gési (rigyetési) helyei, melyeket azok évről-évre rendes körülmények közt felkeresni szoktak. Azt is tudni kell, hogy különböző évszakokban hol, melyik pontján a pagonyoknak tartózkodik inkább s merre szokott legelészés végett kiváltani a vad stb., s csak ha mindezekkel tisztában van a vadász (ami hosszabb tapasztalást igényel), csak akkor foghat hozzá a vadásziithálózatok létesítéséhez. Az u. n. barkácsoló-útak, minthogy azok a kocsin való cserkészet czéljára szolgálnak, csak oly helyeken létesíthetők, ahol a terep kocsival minden nagyobb nehézség nélkül bejárható. Rendeltetésük ugyanis az, hogy kocsin, a lehető legrövidebb idő alatt s a mennyire csak lehet, csendben megközelíthessük azokat a helyeit az erdőnek, ahol a vad nappalonta előleges kitapasztalás szerint tartózkodni szeret. — Ha a barkácsoló-út vezetési irányait már megállapítottuk, szükséges ez irányokat nyomjelzésileg megjelölni — a szálaserdőben akként ugyanis, hogy a fák kérgére, amelyek közt a kocsinak haladnia kell: 1 "5, 2 mt. magasban sárga vagy veres festékkel jól látható jeleket festünk (mint ahogy a turista-utakat jelezni szokták), vagy pedig a fákat mindkét oldalról kissé megfaragjuk. Az ekként történő nyomjelzés megejtése után következik aztán a tulajdonképeni itt elkészítése, illetve az íithálózat kitisztítása (járhatóvá tétele), minden akadály, mint fagyökér, tuskó, tömbök, kövek, az ritba nyúló faágak stb. eltávolítása s végül a falevelek s törmelékek elgereblyélése. — Sűrűs helyeken persze ez a munka sokkal nagyobb fáradsággal vihető keresztül, mint szálasokban s néha majdnem legyőzhetlen akadályba ütközik s főleg a vágó szerszámoknak jut itt a legnagyobb szerep, mert az útakat nem annyira készíteni, mint inkább vágni kell, azaz a bokrokat, bozótokat s fiatal fákat az út szélességében alaposan tőből ki kell irtani, a megmaradt fák benyúló ágait lenyesni, egyebekre nézve pedig akként kell eljárni, mint ahogy fentebb körvonaloztam volt, csak nagy súly fektetendő arra, hogy a kocsinak mindenütt akadálytalan, egyforma, egyenletes haladás biztosíttassék; oly részeken pedig, ahol a barkácsoló-út tovafejlesztése legyőzhetlen akadályokba ütközik, ebből kiindulólag mintegy kiegészítésképen cserkészösvények készítendők, melyek több irányban a főhálózatba szakadjanak bele s lehetőleg ezen hálózat közeit mintegy keresztezve, ekként összekapcsolják. Magától értetődik, hogy
