Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
220 nézve a nyuszt a nagyobb kiterjedésű erdőkben mindenütt előfordul. Egyébiránt lakóhely dolgában nem igen válogatósnak látszik, mert épp úgy találkozunk vele lapályos ligetek s berkekben, mint a magas hegység fenyves régióiban. Leginkább azonban a vegyes állabokat látszik kedvelni, de azért a lomberdőben épp úgy otthon érzi magát, mint a tűlevelűekben. Az olyan elő- s középhegységi vegyes erdőkben, hol a lombos állabok a tűlevelűekkel, öreg odvas fák sűrű fiatalosokkal rendetlenül keverve jönnek elő, közbe jó búvhelyeket nyújtó sziklakinövésekkel, leghamarább bukkanunk rá. Lakhelyét csakis ideiglenesen változtatja, mert rendesen mindig visszatér kedvencz tartózkodási helyére, ha az elűző ok (favágás, háborgatás) megszűnt. Különben a nyuszt igen exclusiv, zárkózott életet folytat, amennyiben elvonultan magánosan él, elhagyatott tartózkodási térkörében. — A nyuszt pacsmagolási ideje korábbi, mint a nyesté. Rendesen január végén, de kivételesen (igen szigorú téllel) februárban is párzik. A nőstény viselőssége kilencz hétig tart s 2—4 fiat vet, melyek 10—14 napig vakok. Csak ha fél nagyságukat elérték, képesek a ragadozásra, addig szopnak s anyjuk által láttatnak el egyéb táplálékkal. A vidra (Lutra lutra) a vadászatra nem veszélyes állat, hanem hirhedt pusztítója vizeink halállományának. Mehely Lajos szerint 1) „a vidra a menyétfélék családjának vérbeli ivadéka. Közeli rokona a mi kis menyétünknek, a nyestnek, nyuszinak, hermelinnek s a görénynek és valamikor, még a harmadkor elején, rokonaihoz hasonlóan, a fákon és sziklákon élte világát, később azonban a vízi élethez alkalmazkodott s ma már csaknem teljesen vízi-állat. Voltaképpen nem is egyéb, mint egy hatalmas testű nyest, mely a vízi tartózkodásnak megfelelő szervezetet öltött, koponyájának és fogazatának alkata azonban még ma is a nyesté. A vidra Európa és Ázsia legnagyobb részét lakja. Európában a lappok hazájától déli Olasz- és Görögországig, Ázsiában a sarkkörtől Indiáig, China- és Japánig található. Észak-Afrikában pedig Algir és Tunis vidékén észlelték. Síkságon és hegyes vidékeken egyaránt jól találja magát, ha csak megfelelő „halasvizet" talál, vagyis ha tiszta vizű, halban gazdag patakok, folyók és tavak állnak rendelkezésére. Az iszapos vízben nem halászhatván kedvére, ily tájakon nem is fordul elő. így Transkaspiában, hol a nagyobb folyók a finom szemcséjű löszagyagtól zavarosak, a tiszta vizű hegyi patakok mellékeire húzódott fel 2) A talaj minősége s az éghajlat nagyon csekély befolyással van elterjedésére, sokszor nagy magasságokban, sőt az örökös hó határán (a Himalájában 4000 m. tengerszín feletti magasságban) is észlelték. Hazánkban széltében elterjedt. Hegyvidékeinek pisztrángos patakjai mentén épp úgy ismerik, mint nagy folyóink, pl. a Duna, Dráva, Olt, Maros, stb. mellékein. Alföldi folyóink mentén nem kevésbbé gyakori, mint a felföldön. A Dráva s Duna összeszögellésében fekvő bellyei uradalomban a nyolczvanas években évente 10—15 pélLásd: „A Természet" 1897-ik évi I-ső évfolyamát (XI. szám). 2) Dr. Gr. Radde & dr. A. Walter „Die Saugethiere Transkaspiens", Zoolog. Jahrbiicher, Syttem Abth. Jena 1889, p. 1022.
