Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

221 dányt ejtettek el. 1881—82-ben 19-et s 1892. óta mindegyre szaporodik.

1) Leginkább kedveli a félreeső, meredek, alámosott partú vizeket, hol a vízbenyúló gyökérzet között alkalmas búvóhelyekre talál. Olykor kerti tavakba s malomárkokba is betéved. — A vidrának többnyire állandó lakása van. Előszeretettel tanyázik valamely természetes, vagy magaásta parti lyukban, honnan több folyosót vezet a víztükör alá s a föld színére

2), szükségből azonban valamely elhagyott rókalyukkal vagy partmenti fűzfaodúval is beéri. Lakását különben gyakran változtatja s kedvezőtlen vízállás vagy táplálékhiány következtében gyakran meredek és teljesen kopár vidékeken keresztül, messzire vándorol. Kóborló természetének megfelelően, több mértföldnyire terjeszti ki vadászterületét, a vízparttól azonban nem szívesen távozik. — A vidra nyughatatlan természttű, de félénk és nagyon óvatos állat. Nappal rendesen vaczkában rejtőzik, legfeljebb sütkérezni jön ki; vadászatát éjjel űzi. Kiváló ügyességgel úszik s bukik a vízben. Mély vízben rendesen alábukva és háton úszva, alulról ragadja meg zsákmányát, sekély vízben valami zugba tereli a halat, honnan nem szabadulhat. Télen a jég lékein keresztül bukik a vízbe, hogy prédához jusson. Némely észlelő szerint párosával szeret halászni. — Mindenek felett való tápláléka a hal s mivel többet öl, mint amennyit elfogyaszt, halastavakban nagyon kártékon}

7. Hal szűkében beéri rákkal, megtámadja a vízi madarakat s elkölti tojásaikat, megeszi a vízi poczkot, békát, sőt, ha nagyon felkopik az álla, növényi eledelhez is hozzányúl.

3) A nagyobb halat a szárazon költi el, csontjait is beleit azonban nem eszi meg; a kisebb halat úszás közben nyeli el. Gyakran abba a kellemetlen helyzetbe jut, hogy fáradsággal szerzett prédáját más, nálánál lomhább halkedvelőkkel kénytelen megosztani, sőt nekik teljesen át is engedni. A zsákmányon lakmározó vidrát nemcsak a róka háborgatja, de különösen a rétisas (Haliaetus albicilla L.) támadja meg gyakran nagy hevességgel. Az alsó Duna szigetein vadászók nem egyszer voltak szemtanúi annak a rendkívül érdekes látványnak, mikor a „saskirály" heves szárnycsapdosással iparkodik a vidrát prédájáról elűzni, emez pedig fogvicsorítva, dühös elszántsággal védi szerzeményét s magasra felszökve, egy-egy jól irányzott marással tanítja meg a szárnyas hatalmaskodót a tulajdonjog tiszteletére. A szárazon meglehetősen esetlen a mozgása, de azért elég gyorsan talpal, az ember nem érheti utói. Érzékei közül különösen szaglása nagyon éles, látása és hallása kevésbbé tökéletes. Ahol nagy halastavakat csapolnak le, szaglástól vezéreltetve, gyakran mértföldnyi távolságról sereglik (?) össze a sok (?) vidra," — Halászni leginkább éjjel, holdvilágnál szokott; nappal nem igen jár zsákmány után, legfeljebb igen elhagyatott, ember által nem háborgatott vizeken. Azonban nemcsak úszás közben, hanem lesből is zsákmányol, valamely magasabb helyről lesve prédára. Ilyen lesőhelyei a czölöpök. kiálló nagy kövek, bürük s gátak. A megpillantott prédára x) Mojsisovics Ágost „Das Thierleben" der österr. = ungar. Tieflebenen, Wien 1897. p 227. 2) D. R. Altum „Forstzoologie" I, Berlin, 1872, p. 171. 3) Dr. Giebl „Die Sáugethierre", Leipzig 1857, p. 789.