Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

Deczember

217 mint valami miniatűr oroszlán, erősen a földhöz lapulva s onnan a kellő pillanatban aczélrúgóként föl-fölpattanva, fogadja a szárnyas ragadozó akczióját. — Ami a menyét tartózkodási helyét illeti, hasonló helyeken tanyázik, mint a többi menyétfélék. Leginkább köveken, falakon, sánczokban, szántóföldeken (lyukakban), továbbá kőrakások között, sövénykerítések alatt s más eféle helyeken szokott lappangani; télen fölkeresi a csűröket s istállókat is. — Mozgásban való ügyessége és nyúlékonyságnál fogva a legkisebb repedésbe és lyukba behatol, mit legerélyesebb óvrendszabálylyal sem lehet megakadályozni. — Említett tulajdonsága mellett még ügyes famászó is a menyét, azért a fán fészkelő madarak tojásai és fiókáira nézve is rendkívül veszedelmes. — Évente kétszer fiadzik és első párzási ideje ápril hónapra esik. Fészkelési helye (vaczka) rendesen ócska falakban, kőrakásokban vagy odvas fákban van s gyapjú, toll és puha mohával van bélelve; vaczkában rendesen 3, 5—6, egész 8 kölyköt találunk, melyek rendkívül hosszú ideig szopósak s május elején rendesen még vakok. — Ha a menyét fészkét nagyon megközelítjük, vagy ha esetleg kutya téved fészke közvetlen közelébe s azt a menyét észreveszi, úgy első pillanatban dühös sziszegés közt kirohan odújából, azután első fölindulása csillapultával, vagy ha üldözni kezdjük, a lyukakon és repedéseken ki- és beszaladgál, féltve fiait, ezeket biztonságba helyezni iparkodik. És csakugyan, ez a legfőbb gondja. Ugyanis amint a menyét észreveszi, hogy az ellenség távozott, rögtön fészkébe siet s pár pillanat alatt megint kijön, szájában 1—2 fiatallal, melyeket azután biztosabb tanyába apportiroz. — Fiatalon elfogott s teljesen felnevelt menyétek igen megszelídülnek, csak nem szabad őket nyers hússal táplálni, mert az rögtön föléleszti vérszomjukat. — Azt hiszem, fölösleges a vadóvónak e vérszomjas rablók pusztítását ajánlanom, hiszen mindnyájunknak lehetett alkalmunk ezen ravasz ragadozóknak üzelmeiről meggyőződni, de ha nem, kísérjék csak egy kissé figyelemmel életmódjukat s meg vagyok győződve, hogy irtásukra minden eszközt fel fognak használni s hogy fogoly- és nyúlállományuk mindjárt szebben fog állani, mihelyt a lőjegyzékekben több menyét lesz kimutatva. Apróvad-állományunk vérszomjas pusztítói közt a legkártékonyabbak között foglal helyet a nyest (kövinyest = Mustela foina). Baromfit, szárnyasvadat, apró madarakat egyaránt rabol; ínyencz falatja a tojás. Nemcsak éhségből, hanem gyilkolási vágyból, telhetetlen vérszomjból is zsákmányol, miért is mindent megtámad, ami csak eléje akad, így az apróbb emlős állatokat (egeret, hörcsögöt stb.) is zsákmányul ejti; ezenkívül növésű anyagokat: gyümölcsöt, farügyet és bogyókat is eszik, sőt a rovarokat sem veti meg, valamint a halat is szereti, hanem a dögöt talán még a legnagyobb szükségben sem érinti. A nagyobb szárnyasvad-félét (fajdot, fáczánt stb.) róka módjára belopja s a nyakába harapja magát. Megesik, hogy a megtámadott erős szárnyassal hirtelen végezni nem bírván, az felemelkedik és a nyestet csüngve czipeli magával. Amint azonban a nyestnek sikerül lassan a légcsőt átrágni, a szárnyas ereje is megtörik és lehanyatlik. — A mélyenalvó őz torkára épp úgy ráveti magát a nyest s hurczoltatja vele magát, rajta csüngve, mint a hermelin. Egyébiránt csak kora hajnalban, este és éjjel jár zsák-