Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
212 \j hátsó lábujjainak gumói és nagy talpgumója csupaszok. Nagyság tekintetében a görénynyel tart. A Nemzeti Múzeum legnagyobb (máramarosi) hím példánya 70 cm. hosszú s ebből 23 cm. esik a farkra. Csonttani (osteologiai) jellegei közül különösen a görényhez hasonló, homlokcsontjai táján közvetetten a közepe előtt nagyon összeszorult koponyája érdemel említést. Fogazata 34 fogból áll, nevezetesen 6/6 metszőfogán kivül jobbról is balról is 1/1 szemfoga, 2/3 előzápfoga, 1/1 tépőfoga és 1/1 hátsó zápfoga van. Felső s alsó metszőfogai között a két szélső jóval nagyobb a közbülsőknél; az alsó állkapocs második metszőfogának a töve hátrább esik, de koronájának felső éle egy vonalba jut a többiével. Tépőés hátsó zápfogai erősebbek, mint más menyétfélé-é s különösen a felső állkapocs hátsó zápfoga nagyon kiszélesedik a belső felén. Bundája alul-felül egyszínű fényes barna (sötét fahéjbarna), farka s lábai sötétebbek, gyakran fekete-barnák. Felső ajka s orrcsúcsának két oldala, valamint alsó ajka a szájzugig (gyakran azon túl is) s álla is hófehér. E jellegről úgy a görénytől, mint a vidrától rögtön megkülönböztethető; az állat oly hatást tesz a szemlélőre, mintha orrát s száját tejfelbe mártotta volna. Fiatal példányok néha nyakuk alsó oldalán is egy kis fehér foltot viselnek. A Nemzeti Múzeumnak van egy nagyon szokatlan színezetű máramarosi öreg hímpéldánya, mely fehér szájfoltját leszámítva, egészen fekete-barna. Fiatal állatok gereznája rövid szőrű, oda simuló, de a felnőtteké csaknem oly hosszú, mint a görényé; farkuk is épp oly bozontos. Gyapjúszőre tömött, szennyes, sárgás-barna. — A nyércz elterjedési területe eredetileg a Kaukázustól s az Uraitól Nyugat-Európáig terjedt. Valamikor Skandináviában, Francziaországban, Németországban. Svájczban, Ausztriában és Magyarországon is széltében el volt terjedve, manapság azonban csupán Európa keleti részein, Lengyel-, Orosz- és Finnországban gyakoribb. Szórványosan még ma is előfordul Cseh- és Morvaországban, Sziléziában, Galicziában, Bukovinában és Magyarországon, azonban Francziaországban. Svájczban, Felső-Olaszországban 2) s Németországban már csaknem teljesen nyoma veszett. Hazánk hegyes-dombos vidékein valamivel gyakoribbnak kellett lennie, nyedén mozognak a vízben. Erre vonatkozó érdekes feljegyzést találunk Hermán Ottó-nak „A Mezőség"-ről írt értekezésében (Erdélyi Muz. Egyl. Évk. V. (1), Kolozsvár, 1869. p. 15.), ki a gyekei tavon egy hölgymenyétet (hermelint) ejtett el, mely a tóban álló „nádboglya bojtos tetejébe fészkelte be magát" s „lakását csak úszva érhette és hagyhatta el", szorongattatva „úszva igyekezett menekülni s éppen a tó tükre felé tartott, amidőn a halálos lövés érte." 1) Dr. Altum szerint (Forstzoologie, Berlin 1872, p. 168, 169) a nyércz Észak-Amerikában még ma is nagy mennyiségben él, habár ott is mindinkább gyérül. 1860-ban még 1-13855 nyércz-gerezna került onnan forgalomba, míg 1871-ben már csak 55700 darab. Megjegyzendő azonban, hogy az észak-amerikai nyércz (Putorius vison Briss.) egészen más faj, nem azonos, az európaival. Az amerikai és európai nyérczfajokon kívül még négyet ismerünk; ezek közül egy Szibériát és Chinát s egy faj Japánt lakja ^Trouessart, Catal. Mammal., fasc. II. Berolini, 1897. p. 234—274). 2) Dr. Altum-nak az az értesülése, hogy Tirolból, illetőleg Felső-Olaszországból még most is évente mintegy 30 bőr jön forgalomba, aligha hiteles. Tirolban egyáltalában ismeretlen (Dr. Mojsisoncs Ág. „Das Thierleb in österr-ungar. Tieflebenen. Wien 1897, p. 160) s Olaszország faunistái, pl. Bonaparte (Icon. Faun. Ital., Roma, 1832—41), Cornalia (Fauna D'Italia Mammiferi, Milano, 1872) stb. soha sem láttak olaszországi példányt.
