Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
Deczember
201 kell ellátni, illetve szabaddá tenni az etetőket, hogy a vad el- s odaváltva, folyvást mozogjon, kitiporja járásait, járás-kelése által le ne hagyja kérgesedni az erdőt, de másrészt, hogy erejéből se veszítsen, illetőleg hogy jó konditióban föntartható legyen, amit a szigorú időkben csak jó takarmányozás által érhetni el. De nem csupán csak a vadra kell bízni, hogy magas hóállások alkalmával maga csináljon magának járásokat az etetőkhöz, hanem ilyenekről a vadgondozónak magának is gondoskodnia kell oly módon, hogy nagyobb havazások beálltával az ily útakat (vadcsapásokat) esetről-esetre kilapátolja és egyáltalában mindig nagy gondot fordít arra, hogy az etetőhelyekre vezető útak. ösvények havas időben nyitva álljanak, hogy a fővad, meg az őz az etetőhelyeket (szénatartókat) könnyen megközelíthesse. Természetesen, ha eleve nem gondoskodtunk arról -- az etetőknek kellő időben való felállítását s rendbehozását illetőleg — hogy a vad a zord idő beállta előtt az etetőhelyeket ismerje, később nagyon nehezen, vagy nagyobbrészt meg sem találja tápláló helyeit s ez mindig veszedelmes állapottá fejlődhetik, mert mesterséges táplálás híján, a nagy havazások és hidegek beálltával a vad éhségtől ösztönözve rendesen elszéled és a szomszédos területekre vándorol, ahol már vérszomjas invázió les reá hetek óta. Az okszerű, kellő időben való táplálás még az erdővédelem szempontjából sem lehet közönyös, mert a jól táplált vad az erdőben kevesebb kárt tesz a fiatal hajtások lerágása által. — Oly vadászterületeken, ahol az őzek mellett a fővad is állományszerű előfordulással bir, gyakori eset, hogy az előbbiek, különösen Ínséges időben, az etetőjászoloktól a fővad által elveretnek. E bajon — mint tanácsomra több helyen kipróbáltatott — a legegyszerűbben oly módon segíthetni, ha az őzeknek szánt etető-jászolok dorongokkal bekeríttetnek s bizonyos távolságban egymástól 1—2 dorongnak alsó része befűrészeltetik, oly módon, hogy a keletkezett nyíláson az őz-vad könnyen bejuthasson, míg a dorongnak meghagyott felső része a fővadnak a jászolhoz való jutását megakadályozza (ne engedje). Az ily kerített jászolok mindenütt a legjobbaknak bizonyultak, mert az őz csakhamar megtalálja az útat a takarmányához s azt a fővad által nem zaklattatva, jól kihasználhatja. — Rendezett, jól kezelt vadászterületeken nemcsak a fő- és őzvadat, de ahol számot tevő állománya van a sörtevadat (vaddisznót) is igen hálás dolog etetőhöz szoktatni, szóval táplálni s ily módon helyhez kötni, mert ez esetben az általános vadászati tilalom idején is módunkban lesz, hogy nagyobb fáradtság nélkül cső elé kaphassuk a szurtos erdei mumusokat. A sörtevadetető berendezése a következőképp történik. Olyan helyet választunk e czélra, ahol a vaddisznó leginkább szeret tartózkodni (sűrűségek, dagonyás helyek); ha ezt megállapítottuk, akkor azon a helyen körülbelől 7* v agy hektoliter kukoriczát — esetleg bükk- vagy tölgymakkal vegyítve — helyezünk el; az etetőnek kiszemelt helytől pedig mindaddig, míg a vaddisznó odaszokott (mi rendes körülmények közt hamar megtörténik és kivált, ha egyszerre több etetőt rendeztünk be, hát egyik-másikhoz gyorsan bejut a vad), különféle irányokban, körülbelől 200—300 lépésnyi távolságban kukoriczát szórunk el, avégből, hogy a vaddisznó az etetőhelyet ezen a nyomon könnyebben feltalálhassa. Megjegyzendő,
