Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
163 nak. Néha, legfőképpen midőn lövésünk valamely szárnyas-ragadozót hibázott s az tovaszáll, ajánlatos az uhut gyorsan befogni s újra felvetni; ilyenkor megszokott történni, hogy különösen a fiatal madarak ismét a bagolyra csapnak le. Az elhibázott ragadozó madár néha akkor is szokta ismételni támadását, ha a bagolylyal más helyre megyünk át. Oly vadászterületeken, hol a fővad állandó vadként szerepel, gondoskodni kell arról, hogy az év minden szakában, de különösen a téli szigorú időszakban meglegyen mindaz a táplálék, a melyen a vad necsak úgyszólván eltengethesse életét, hanem a mely gyarapítására is szolgáljon. Sajnos, a vadtenyésztés körül e rendkívüli fontos körülményt a hivatásbeli vadászok legtöbbnyire nem teljesítik azzal a megkívántató teljes szakértelemmel és következetességgel, amely a sikert biztosítaná. Ha e tekintetben gondos előrelátással járnának el s a teendőket mindig a maga idejében, pontosan teljesítenék: ezáltal a vadat egyszerű és természetes módon sikerülne helyhez kötniök, visszatartani a kiváltástól, ami az elhanyagolásnak rendes következménye szokott lenni. És különösen télen kell a vad létfentartása körüli teendőkre nagy súlyt fektetni s táplálékukról gondoskodni, mert a vadat akár szabadon, akár zárt helyen (vadaskertben) tartjuk, télen át mellőzhetlenül étetni kell, mely czélból már kora tavaszszal meg kell tenni az előkészületeket. Ez évszakban s nyárfolytán kell beszerezni, gyűjtögetni ugyanis a vad téli táplálására szükséges takarmányt és pedig lehetőleg a legnedvdűsabb féléket s a mellett a lehető változatosságra is gondot kell fordítani, mert az egynemű tápláléktól nem igen gyarapszik s nem is igen szívesen fogadja el a vad, kivált ha még hozzá ízessége a hiányos raktározás folytán a kellő eredetiség hiányában is van. Miért is a takarmányok raktározására nagy gond fordítandó s lehetőleg az étető helyek közelében történjék az. — Hogy melyek azon anyagok, melyek a vad téli etetésére leginkább alkalmasak, azokat a praktikus vadgondozó már tapasztalásból tudja; minden esetre azonban azoknak különbféleségére nagy súlyt kell fektetni. A takarmányfélékből kedveli a vad a lombtakarmányt, hegyi-szénát, sarjút, lóherét, ki nem csépelt bükkönyt stb.; szemes eleség és hüvelyesekből a zabot, kukoriczát, borsót, babot; gyökér- és gumósnövényekből: a krumplit, takarmányrépát, sárgarépát és a csicsókát; gyári hulladékból a búzakorpát, szárított sörtörkölyt, malátacsírát stb. Hanem a természetes tápot illetőleg : a lombtakarmány beszerzése a vadápolás legfőbb feladata s ennek termelése és kezelése a hivatásos vadász egyik fő tudnivalói közé tartozik, amiért is erről — tapasztalt szakemberek tanácsait is figyelembe véve s kivált Holfeld erdőmester adataira fektetve a súlyt, kissé bővebben fogok szólani. — Legczélszerűbb a vadetetéshez szükséges lombtakarmányt — mint már említém — tavaszkor, amidőn a levelek és a legfiatalabb hajtások tökéletesen kifejlődtek s ha azok sejtszövete megkeményedett, gyűjteni, miután a lombtakarmány akkor a legtápdúsabb. Ezen időpont többnyire a tölgyhámozó vágások idejével esik össze, amikor a tölgyek gyenge hajtásai — amelyek ezen üzemnél ugy is mint értéktelen anyag visszamaradnak — igen jól felhasználhatók. Ezen zsenge tölgyhajtások álló fák árnyékában lazán rakásokba tétet11*