Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

150 inatlanná a nélkül, hogy az irányzékot láttam volna. Puskámat mindig a czélpont alá, a világosabb éjjeli-ég felé tartottam s lassan feljebb emeltem azt s abban a pillanatban tüzeltem, midőn az ég eltűnt szemeim elől. Egy pillanat múlva már lábaimnál feküdt a ragadozó. Az igaz, hogy néha bizony megesik, hogy a madár valamely az esti homályban ki nem vehető ág által van elfedve, mely őt a lövés elől megvédi. Ha a gyakorlatlannak már az is bajos, hogy homálybanfölismerje az ölyvet, még nehezebb ez a karvalylyal, mely rendesen a fa közepe táján, lehetőleg fedve, vagy pedig közvetlenül a beszálló fa törzsén szokott meglapulva állani. A gyakorlott szemű vadász előtt, ki e ragadozó szokását is ismeri, természetesen itt sem marad észrevétlenül. — A legtöbb szárnyas-ragadozó nagy előszeretettel szokta felkeresni a kiválasztott beszálló fát, melyet ismételt zavarásra, arrajárásra, de még a belopó vadász által elzavartatva is, következetesen zetének a színe is s legjobban ajánlható a nem túlvilágos szürke. — Ha már beloptuk lőtávolba a madarat, nem szükséges, hogy annyira világos legyen, miszerint a puska czélgombját kivehessük. Én már nem egy ragadozó-madarat tettem ártalELKÉSETT VÁNDOROK. Thorburn rajza.