Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
151 fel szokott keresni, feltéve, hogy rajta még n^m volt alkalma hallani a , sörétek sivítását. A gyakori zavarás csak vigyázóbbakká s figyelmesebbekké . teszi őket. Ha az ilyen kipróbált madarakhoz éppen nem lehet hozzáférni, meg kell próbálni a vadászat másik nemét: a lest. A leshelyet természetesen még az esti szürkület előtt kell elfoglalni. Hasonlóképpen mellőzhetlen, hogy a vadász nyugodtan s mozdulatlanul, mint egy szobor maradjon állásán. Különösen ama pillanat válságos, midőn a lesett szárnyas közeledik s a hátával valamely fatörzshöz támaszkodott vadászszal szemben száll a fára. Még a szemét sem szabad hunyorítani ilyenkor a lesben állónak, különben rögtön szárnyra kél az óvatos ragadozó s villámgyorsan elvonul az ember közeléből. Tanácsos bevárni a homályt s azután csendesen és lassan emelve fel a puskát, lehető óvatossággal kell czélba venni a madarat. Ha azonban a madár tőlünk háttal fordulva szállt le, az esetben, igen természetesen, kevesebb óvatossággal is czélt érünk. A lesek alkalmával nem szabad közvetlen valamely fa alá állani, mint ez rendesen történni szokott, mert vagy a törzs, vagy a korona legtöbb esetben zavar a lövésben. A les továbbá ajánlatos fagyok alkalmával, melyek a belopást igen megnehezítik; továbbá nagyobb erdőségekben, rétek közepén álló magános facsoportokban s haszonló helyeken, hol a belopás lehetetlen, végül a parkokban lenni szokott fenyő-csoportokban. melyekben az oda beszállott s lőtávolnyira be is lopott madarakat nem lehet meglátni. A belopást illetőleg néha-néha sikerül az emésztés élvezetében elmerült sast, héját, ölyvet, avagy valamely száraz ágon dangubáló sólymot tűrhető lőtávolba megközelíteni. — Késő őszszel és télen a ragadozó-madarak előszeretettel választják leszálló helyül a messzire kimagasló kútgémeket; egyes a mezőn magánosan álló fák is kedvencz pihenő helyeik. Ha tehát a vadász pontosan megfigyeli azt az időt, a mikor beszállni szoktak és a közelben alkalmas leshelye van (pl. árokban, kukoricza-kúpban), nem okoz nagy nehézséget egyiket-másikat puskavégre kapni. Néha még az is sikerül — kivált ölyvekkel, melyek engedik magukat a síkon egyik kútgémtől vagy fától a másikhoz keríteni (terelni), — hogy a vadász a kiszemelt fa vagy kút mellett, ha árok, vagy egyébb alkalmas fedezőhely van közel — meghúzódva, a ragadozót ügyesen cserkélő fiúval maga felé hajtatja s úgy lövi el. — Ha a pagonyban folyóvíz vagy tó van, ezek környékén — azon levegővonal alatt, mely felett megfigyelés szerint a beszállások és áthúzások történni szoktak — czélszerű néhány jó leshelyet készíteni, mert a rétisasok és halvágók (de a berki kányák is) őszi (és tavaszi) vonulásuk alkalmával ezeket a helyeket igen szeretik fölkeresni és így nem ritkán lövésre kerülnek. — Ahol őszszel sok rétisas jár, gyakran sikerül kikötött kázilúd-csalival lövésre csalni. A nagyobb fajta szárnyas-ragadozók fegyverrel való irtásának azonban bizonyára egyik legérdekesebb módja a csaldög mellett (dög-gunyhóból) való vadászat. Ez különösen eredményes szokott lenni keselyűk és nagy sasfajokra, melyeket tudvalevőleg utánjárással, nagy vigyázékonyságuk és vadságuk miatt csak igen ritkán, legtöbbnyire szerencsés esélyből keríthetni kapóra. Azért tehát oly vadászterületeken, melyeken említett ragadozó-fajok állandóan tartózkodnak, vagy őszi vonuláskor látogatnak el oda kósza vendégekként, a csaldöggel való próba igen ajánlatos. Csaldögül ló vagy esettbirka hulláját szokás használni, de épp oly jó
