Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

137 kívül körültekintő óvatossága és fürkésződő természetű állatok, mint ezt egyrészt rendeltetésük, a természet háztartásában kijelölt szerepkörük szükségessé is teszi talán a „létért való küzdelem-'-nél. A villámszárnyú sólymokkal párhuzamba téve, „e fölséges madarak mellett úgy tűnnek fel, mint munkában eldurvult napszámos a lángész mellett", vagy ha a sasokat a madárvilág arisztokratáinak, a héjákat a rablók képmásainak és a varjakat madárrendőröknek tartjuk, — úgy az ölyvek bizonyára a népelemet képviselik a madarak társadalmában. Szokásuk csak annyit tenni, mennyi létük fentartására elkerülhetleniil szükséges; túl a renden azonban egy talpalatnyit sem terjeszkednek. S ez igazán szerencse még a vadászra nézve, mert tényleg az ölyveket nem lehet vérszomjjal s talán ebből kifolyó telhetetlenséggel vádolni.— Mint minden ölyv-faj, a közönséges mezei ölyv is zsákmányát többnyire magasabb helyről lesi s órák hosszat elgubbaszt egy és ugyanazon helyen. Mozdulatlansága azonban csak álarcz, mert szemeivel eközben annál nagyobb tevékenységet fejt ki s a leshely közelében levő térséget folytonosan éles, átható tekintettel vizsgálja s amint mozdul valami, azonnal kész a támadásra. Ha ültében nem kedvez neki a vadász-szerencse, repülésre veszi a dolgot s erősen fürkésződik mindenfelé zsákmány után, itt is, ott is megállva, libegve verdeső szárnyakkal a tarlók felett, vadászó vércse módjára. Ha kószálása közben sebhedt vadra talál, például fáczánra, nyúlra vagy szárnyalt fogolyra (mely utóbbi megpillantva őt, azonnal fut előle, ahogy csak tud), ez esetben röptével együtt támadási modorát is módosítja. Kezdetben csak libeg áldozata felett és nem csap le rá mindjárt; azonban a menekülni igyekvő vad megmozdultával az ő tevékenységi érzete is felébred s megindul a vad felett — helyzetét minduntalan változtatva, a szerint t. i., amint a menekvő állat mozog, vagy amely irányba az menekülni akar. E közben majd lejebb, majd feljebb csap, kisebb és nagyobb köröket vág, mintha a terepviszonyokat tanulmányozná és fejét a támadás legsikeresebb módjának megállapításán törné; és e cseljáték tartama alatt folytonosan halad mégis a vad felett. Egyszer aztán felhasználván egy kedvező pillanatot, a szokottnál magasabb pontra emelkedik föl s itt egy kisebb kört vágva s a leírt kör középpontjából kiindulva, oly sebességgel csap le áldozatára, hogy a sebesség miatt alig lehet őt tekintettel követni. — Ezek után rátérve madarunk életműködési viszonyainak tüzetesebb tárgyalására, elsőbben is hirhedt „egérpusztító" (?) tulajdonságáról kell szót ejtenem. Ugyanis általában azt tartják. hogy ez a madár a mezei egerek nagyszámú pusztítása folytán a mező- és er/ dőgazdaság szempontjából a leghasznosabb madarak közé sorolandó! — En ezt az állítást kétségbe vonni kényteleníttetem, mert nemcsak a szakférfiak és tapasztalt hivatásos vadászok, de saját megfigyeléseim alapján is állíthatom, hogy az ölyv vajmi keveset egerész, sőt csakis akkor fanyalodik rá e keserves munkára, ha vadszegény vidékre vetődve, jobb falatot nem szerezhet, vagy ellenkezőleg annyi egér van. hogy a szó szoros értelmében minden rög mozog tőlük, tehát igen kényelmes, majd minden fáradtság nélkül való jágerozásra adnak alkalmat. Ekként és nem másként állván a dolog az ölyvek híres egerésző tulajdonságával. elég csodálatos és érthetetlen mégis, hogy e lomháknak és tehetetleneknek állított madarakat ( a hóölyvet is ideértve) tlieoretikus érvelések alapján a szobatudó-