Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

130 napjaikat, szörnyű pusztítást vivén véghez a még repülni nem tudó szárnyasokban, sőt a kisebb iilős madarakban is. de igen sok fáczán-, fogoly- s fürjcsirkét is elpusztítanak. „1897. szeptemberben számos réti-héja (kaba) mutatkozott Eszterháza (Sopronmegye) vidékén" — írja Csérnél J. („Magyarország madarai", pag. 383.) — „s a roppantul elszaporodott egér arra a feltevésre engedett következtetni, hogy ezeket pusztítják. Két lelövött gyomrában azonban fogolymaradványok voltak, ami bizonyítja, hogy a terített asztalon sem csupán az egerek csiklandozták étvágyukat. Ezért határozottan kártékonyak s elsősorban legnagyobb ellenségei a mezei vadnak". — Ha ezekből az inyencz falatokból is kifogytak, akkor nagy rovarokkal, férgekkel, csigákkal, főleg pedig gyíkokkal tengetik magukat, de gyakran láthatni őket — főleg estefelé — egér és béka után is kapkodni, melyeket a földről kapdosnak föl. Általában repülés közben — úgy látszik — nem képesek zsákmányukat megragadni* és erőtlenségüknél fogva csakis oly állatokat támadnak meg, amelyek képtelenek védekezni ellenük. A dögöt — legalább az én tapasztalatom szerint — még a legnagyobb éhsziikségben sem érintik; de ha alkalmilag vadásztól megsebesített fogolyra, kacsára, szalonkára, vagy bármi más szárnyas vadfélére, esetleg elbetegült apró baromfira, egyszóval bármiféle védelemre és menekülésre képtelen madárra találnak, azzal hamarosan elbánnak. Szükségből az eldöglött apró madarakat is fölszedik. A fiatal (röpképtelen) madarakat, békákat s az apróbb rágcsáló állatokat néha gyalogjában vadászszák ; és a földön való vadászásban nagyon ügyesek s oly jó futók, hogy a leggyorsabb iramlású egeret, fiatal szalonkát, bíbiczfiókot vagy más madarat is képesek elfogni. Nagyon segíti őket a vadászatnál kitűnő hallóérzékük, mely főleg esteli vadászataik alkalmával tesz nagy szolgálatot nekik. Ugyanis csupán éles hallásukra támaszkodva is képesek a préda hollétét kilesni. Valóban szinte hihetetlen, hogy estenden aránylag mily nagy távolból képesek a legcsekélyebb zajt vagy neszt, melyet egy sunnyogó béka, fürtető egérke vagy szaladgáló madárka okoz: fülre kapni és erről az illető állatot a legpontosabban föl is találni.** Fölötte élénk és mozgékony állatok lévén, naphosszat mozgásban vannak, élelem után járva ; általában napközben csak keveset pihennek. Legfurfangosabb és legkártékonyabb valamennyi közt a sárgafejű faj (C. aeruginosus). Ez valóságos ostora a vízivad tenyészetének, mert nemcsak példátlanul vérszomjas, hanem telhetetlen falánk állat is. A költési időszak alatt leginkább és kiválóan fia-szárcsával, vöcsökfiókkal, fiatal vadludak (kis libák) s kacsafiókokkal él, mely utóbbiaknak igen szívós üldözője. Lecsap a fiatal fáczánra is, szintúgy a fiatal nyulakra (kis süldőkre) és oly vidékeken, ahol üregi nyulak (Lepus cuniculus) vannak, ezekre is igen veszedelmes, valamint a fia-foglyok, fürjek és pacsirtákra is. Csak szükség esetében eszik kígyót, békát, egeret; ellenben úgy látszik a hal is kedvencz eledele s ha egyet fogott, a ficzkándozó pré* A Circus pygargus faj néha megkísérti a rosszröptű fiatal madarak elfogását. Egyszer láttam, hogy sikerrel vadászott egy kalitkából kiszabadult gerliczére. ** A préda kilesése végett mindig alacsonyan repülnek és minden perczben lecsapnak, láthatóan a víz- vagy földszínéről szedve fel prédájukat, mint a csérek (Sterna).