Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

105 rányi rándulást érez a szemem néha a tollakon; ha még az sem volna, gépnek kellene hinnem az óriás madarat. — Valahára! . . . Ebben a perczben lendült egyet hatalmas szárnya. Attól mintha a szél vinné arrább, úgy rohan bele a nagyszerű semmibe. Fejét nekiszegezi a mélységnek; karmai behúzvák, eltűntek; még távcsővel sem látni ebből az irdatlan messzeségből."* — Ez a hű képe a rétisasnak, mikor megjelenik a puszták felett. Különben a kevésbbé ideális hajlamú puskaforgatók aligha lelkesednek annyira e madárért, mint Bársony barátommal együtt én magam is, mert bizony zsivány ő, még pedig a legveszedelmesebbek közül való a többi „felhőket szegő" légi hatalmasságok közül, melyet vadállományunk érdekében minden kitelhető módon pusztítanunk kell, mert a folyamok közelében elterülő nagy erdőségek, tavak és kiterjedtebb sárrétek, lápok A RÉTISAS FEJE (HaUaetus albicilla). egyik legkártékonyabb szárnyas banditája. Még szerencse, hogy tartózkodási helyeit nem a legkultiváltabb vidékeken szokta választani s egyáltalában ma már mind szűkebb körre szorul az a tartózkodási terület, melyet még elfoglal. Hanem egyesek nagyon elcsatangolnak, kivált telente — és sok vadorzó sas is kerül e sokoldalú ragadozási képességgel felruházott kártékony fajzat egyedei közül, sőt állítólag e sas fiatal példányai valóságos tanulmányutakat tesznek a világban s csak hosszú évek elteltével térnek vissza családi tűzhely alapítása végett: mikor már „aranyos a csőrük" nekik s fehér hermelint tereget a fejükre, farkukra az öreg idő fakító fuvalma. — A rétisas, ahol csak megjelenik, kárttesz vadásznak, halásznak egyaránt, Télen át tavaszig leginkább a nyulakat, a *) „Magyar természeti és vadászképek-' 1900. pag 7. Dr. Lendl A. rajza.