Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

100 tak tova. Mint később kitűnt, az őzbakot ezek sebezték meg, melynek következtében az nemsokára kimúlt. — Egy másik merész stiklijéről a szirtisasnak a következőket olvastam: Poroszországban (1898. év február havában) egy erdei szemleútjáról liazatárő erdész udvarából eszeveszett sivítást hallva, a szérűskert felé sietett, ahonnan a lárma hallatszott s látja, hogy egy hatalmas szirtisas már a levegőbe akar emelni (!) egy félesztendős malaczot. Erre vadászkutyája rárontott a sasra, mire az a sebektől vérző malaczot otthagyva, a kutyára támadt s azon ugyancsak nagy sebeket ejtett. Az erdész, valamint az odasiető segéderdész hamarosan 3 golyót lőtt a sasba, mire a madár oldalra fordult s úgy látszott, mihamarabb vége lesz. A segéderdész most a madárhoz sietett s minden óvatosságot mellőzve, egyenesen neki ment, hogy lábánál fogva felemelje a merész rablót. Ügyetlenségeért azonban meg kellett lakolnia, mert az utolsó vonaglásában is éber madár úgy belevágta karmait a segéderdész kezefejébe, hogy daczára a rajtalévő téli bőrkeztyűnek, hatalmas sebet vágott rajta, úgy, hogy rögtön orvosi ápolás alá kellett venni. — Egy ízben magam is szemtanúja voltam a szirtisas és egy erdei munkás közt végbement küzdelemnek. A sas ugyanis egy nyulat fogott, mit a paraszt meglátva, hozzá rohant s elakarta venni tőle zsákmányát s ekképen harczba keveredett a merészen, sőt dühösen védekező madárral, mely végre is jól összekarmolta s talán ha én közbe nem lépek s a madarat le nem lövöm, még nehéz sebeket is ejtett volna rajta. — A szirtisas már kora hajnalban bejárja a vadászterületet, kivált nyáron, mert később a nap heve, úgy látszik, nem igen van ínyére, a mennyiben mihelyt a forróság bekövetkezik, azonnal búvik előle a lombok közé, valamely árnyas fa kinyúló oldalágán húzva meg magát, vagy nyilt helyen valami magas helyre (kútágasra, kazalra stb.) telepedve le, sőt — mint a gödöllői vadászok állítják — nagy meleggel fürdik is és vízivás végett is leszáll. Alkonyat felé ismét préda után lát s aztán éjszakára — ha rendes tartózkodása van valamely vidéken — szokott beszálló fáját keresi fel éjjelezés végett. — Legkedvenczebb táplálékát rónavidéken nyulak képezik; a madarak közül pedig a túzok és vadlúd a kedvencz pecsenyéje, de sok kárt tesz a nyír- és süketfaj d-állományban is és sok zerge-gödölyét is elemészt — mint az erdélyi és tátrai vadászok állítják. A juhászok is beszélhetnének rabló stiklijeiről; régebben a Szegedhez tartozó mérgesi és csorvai pusztákon magam is láttam, midőn aféle paprikásnak való báránykát a levegőbe kapott s bizony elszelelt vele. Az erdélyi hegylakók is nagyon állítják, hogy. a kecskegidát se hagyja bántatlanul, ha őrizetlenül könnyen hozzáférhet. Hogy pedig a pusztai majorságra rájár, az épen nem újság, kivált a délvidéken; halászni azonban még nem láttam, noha madárismerőktől halcsíszárkodással is vádoltatik — és tényleg, fészkében is találtak már halat, — hanem hogy lejár a dögre, azt saját megfigyeléseim alapján is igazolhatom. De csak télen láttam dögre szállani és mindig friss hullára; lehetséges azonban, hogy nagy, éhségében a föloszlásban levő hullákra is rájár s így. dögkunyhóból is lőhető. Hogy milyen kártékony orvmadár ez, az legjobban kitűnik Gesner mindenesetre hitelt érdemlő adataiból, mely szerint egy általa megfigyelt szirtisas-pár fészkében nem kevesebb, mint 300 kacsát, 100 ludat, 40 nyulat és ezenkívül tetemes mennyiségű nagy halat talált a fióksasok neve-