Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
95 érdekes közléseket tett az „Aquila" első évfolyamában (1894. pag. 136—151) Czynk Ede korán elhunyt erdélyi ornithologus, e madárról írt becses értekezésében, írván a következőket: „A saskeseMi nyáron át zergékkel táplálkozik, és pedig többnyire gidák, vagy sebzett, vagy a vénség által elgyengített állatokkal, valamint juhok, bárányok, kutyák s talán még rókákkal is. De a dögöt sem veti meg, kivált télen; éles szemeit egyetlen egy elhullott állat sem kerüli ki. legyen az juh, szamár, ló vagy szarvasmarha, Eothadásnak indult tetemhez azonban már hozzá nem nyúl; a dögnek még frissnek kell lenni, e tekintetben ízlése nagyon eltér rokonai: a keselyűkféléktől. Azonban az ily könnyű zsákmányt nem egyszer elvitatják tőle a merész kőszáli sas (A. crysaetus), a veszekedő (?) fakó és barna keselyűk (Gyps fulvus és Yultur monachus), osztoznia kell a hollókkal és a rókákkal is, mindannak daczára azt hiszem, ő sem mulasztja el kivenni belőle részét, miután valamennyiük között többnyire ő az elsőnek érkezett vendég. Havasi nyúl és mormota a fogarasi hegyekben nincs, azért ezeket éteklapjáról nálunk nélkülöznie kell; ellenben azt hiszem, nem egy közönséges nyúl vérzik el karmai között azok közül, melyek nagyon is magasra merészkedtek a gyalogfenyvesek közé. Télen át főként zergékre van utalva, melyeket hó és hideg nagyon elgyengítenek, ha pedig a zord, kemény idő s havasi viharok őt magát is a völgyekbe kergetik, itt már tisztán csak dögre van utalva. — Egyes áfonyával benőtt magasan fekvő erdőtisztáson bizonynyal nem egy fajdtyúk is áldozatul esik, de az erdők sűrűjébe óriási szárnyaival már nem merészkedhetik be s lábai sem alkalmasak repülő vad elfogására. Fészke körül csontot sohasem találtam, miből arra következtetek, hogy alkalmasint ezt is felfalja. Csobánjaink (pásztor) meglehetősen ismerik, miután nem egy bárányukat, birkájukat s néha kutyájukat is elrabol. Bizonyára ezekből sok nyomja a kőszáli sas lelkiismeretét is, de nagyon bajos egészen megállapítani, hogy ez, vagy amaz a gonosz tett melyikőjöknek a rovárása írandó, miután ezeknek az embereknek a mi nagy és ragadozó, az mind csak „vulture" (sas). S maczkó uraimék is, azt hiszem, nem egy eltűnt juh és kutyáról tudnának elszámolni." — Kemény, erős telekkel a saskeselyű is, mint többi élősdi rokonai, messzire elkalandozik szokott rendes tartózkodási helyéről, ha az éhség dögevésre készteti. Czynk említi, hogy a hatvanas és hetvenes években, mikor Brassóban a gyepmesterség még a lehető legkezdetlegesebb volt s a sok ló- és szarvasmarha hulla a levegőt, kivált nyáron, messze távolra dögleletessé tette, a folytonos terített asztal körül gyakran 40—50 darab holló, számtalan varjú és szarka s néhány fakó- és dögkeselyű (Neophron) is tanyázott, melyekhez — kivált szigorúbb teleken — a saskeselyű is rendesen csatlakozott. Egy ilyen alkalommal a brassói gyepmester hajnali farkaslesen le is lőtt seréttel egy saskeselyűt, mely kitömve a segesvári gymnasium gyűjteményében van. — Hogy miként szokott a saskeselyű a sebesült zergével elbánni, annak igen érdekes leírását adja még Czynk a már többször hivatkozott értekezésében: ,.Egy zergebaknak rossz lövéssel hátsó balczombját zúztam össze, amely azután egy egészséges zergesuta után a gyalogfenyők közé menekült. Helyenként a sebzett bak meg-megállott, mire a suta is megállapodott. Lassan-lassan átváltottak a sziklavölgyön, egy kis hómezőn, kő- és kavicstörmelékeken keresztül a túlsó oldalra, mikor hirtelen,
