Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.
November
94 tén egy kéknyakú keselyű volt, mely azonban életével lakolt szörnyű merényletéért és Budapestre, a dr. Lendl-féle preparatóriumba került kitömés végett. A madár beküldése alkalmával Vadász Antal számtartó úr S.-A.-Újhelyről a következő levélbeli tudósítást közölte: „Én ma reggel egyik kerülőmtől kaptam a mellékelt keselyűt, mély abban a pillanatban ejtetett él, midőn az erdőkerülő házánál egy 5—6 éves játszó ggerméket akart prédául ejteni. u Talán hasonló váddal illethetni hazánk leghatalmasabb ragadozó madarát, a saskeselyűt (Gypaetus barbatus) is, mely állítólag szintén veszedelmes volna a kis gyermekekre, sőt azt is állítják róla, hogy néha az alvó embert s mi több, a zergevadászt is megtámadja, ha valami veszedelmes meredélyen találja s szárnyaival a mélységbe leverni igyekszik. Különösen a régi svájczi és tiroli vadászok tudtak eféle kalandokról sokat mesélni; hazai hiteles esetről azonban nincs tudomásom. — Tschudi és több más tekintélyes természetbúvár észleletei szerint e madár táplálékát zergék, őzgidák, marmoták és nyírfajdok képezik. Tavaszszal állítólag leginkákb a zerge- és kecske-gidákat üldözi. Szokása a zsákmányát a magasba felragadni s onnan valamely szirtre ejtve, szétzúzni. A nagyobb emlős állatokat és kiilnösen a zerge-gidákat, rézsút rácsapva, a mélybe alázuhintja, hogy utána ereszkedve, ott kényelmesen felfalatozza. Lázár Kálmán gróf és Brehm Rajnald érdekes észleletei szerint, e madár kiválólag csontevő volna s csak a szükség (?) kényszeríti élő állatok elleni támadásokra, — „hanem ha már egyszer belekap a zsiványkodásba" — mondja Lázár, — „akkor többé fel nem hagy vele s valóban oly félelmetessé válik, hogy épen nincs oka méltatlankodni a léghiénája (így nevezi Lázár) elnevezéseért." Az ilyen példány aztán (Lázár állítása szerint) hihetetlen vakmerőséggel űzi rablókalandjait. „így egy saskeselyű a Sudersen felüli havasokban (Bünden-Kanton) rácsapott egy egyéves kecskebakra s azt felragadta, épen midőn annak tulajdonosa marháit itatóra hajtotta. Ez egy botot előragadva, ráütött a rablóra s ekként azzal összekapott. Azonban a madár hirtelen feléje fordulva, oly hatalmasan kezdé szárnyaival csapkodni, hogy a paraszt czélszerűbbnek látta futás által menekülni, a saskeselyű pedig nyugodtan ragadta fel a magasba vonagló zsákmányát." — Lázár Kálmán gróf szerint — ki sokat foglalkozott e madárral s egy kéziratban maradt monográfiát is írt róla, — a saskeselyű az oly vastag csontokat, a melyeket széttörni nem bír, a magasba felragadva, onnan valamely szirtre ejti s űgy zúzza szét. — Egyébiránt ezt az eljárást valószínűleg csak igen nagy csontoknál alkalmazza, minthogy kisebb daraboknál erre alig van szűkség rendkívüli tág gégéje, begye és tömlő alakú gyomra miatt. Ez utóbbi telve van apró mirigyekkel, melyek ama rágó gyomornedvet szolgáltatják, melyek által majdnem hihetetlen rövid idő alatt a legerősebb csontok is felbontatnak. — A gyomor tartalma néha mesésnek mondható; Tschudi szerint egy lőtt példány gyomrában 5 darab 2 hüvelyknyi vastag és 6—9 hüvelyk hosszú marhaoldalborda darabokat leltek és egy kecskegida egész lábszárát. A csontok a gyomornedv által már egészen át voltak lyukgatva. „Hasonló számos példát idézhetnék magam is" — mondja Lázár Kálmán gróf; „egy gyűjteményemben felállítva levő példány gyomrában kétéves tinó csülökcsontját leltem, már meglehetősen elmállott állapotban." — A saskeselyű táplálkozását illetőleg újabban
