Lakatos Károly: A vadászmesterség könyve. Szakvadász a gyakorlatban.. Szeged, 1903.

November

93 telezabálni. Végre ismét összekerülnek valamennyien. Ritkán lesz több, legfeljebb egygyel-kettővel kevesebb — és a numerus állhatatos lesz ismét napokig ugyanazon keselyűkoloniában, ha jól megszámláljuk a madarakat. En gyakran tettem ezt és sok mulatságot okoztak nekem az ezt illető megfigyeléseim. — Fentebb a fakókeselyűt a hadak madarának neveztem — s hogy nem hiába tettem, fel kell hoznom e madár azon rettenetes szokását, melyről eddig még senki sem emlékezett meg az irodalomban s amelyet semmi más keselyűnél sem tapasztaltak s ez az, hogy a csatatereken talált emberi hulláknak kivájt szemeit fiainak a fészekbe hordja ! A boszniai okupáczió idejében, de az utóbbi szerb-bolgár háború alatt is többször kaptam délvidéki gyűjtőimtől e fajhoz tartozó keselyűpéldányokat, melyek begye nagy mennyiséqű ép ember szemet tartalmazott; — de abban az időben — mint gyűjtőim állították — a keselyű-odvakban is nagy mennyiségű (némelyikben szakajtóra való) emberi szemet lehetett találni, miket minden bizonynyal a csataterekről hordtak össze! A nálunk honos keselyű-fajok közül igen tekintélyes alak a csuklyás vagy kéknyakú keselyű (Vultur monachus v. cinereus), mely a felső vidéken, kivált Erdélyben és a Szerémségben nem ritka ragadozó madár. Ennek életmódja több tekintetben különbözik az előbbiétől. Míg amaz gyáva, tunya, alattomos állat, addig ez sokkal bátrabb, intelligensebb és sokban közelít a sasokhoz, mit külseje is némileg elárul. Magatartása egyenes, mint a sasoké, tekintete nyílt, bátor, emmellett nem oly torkos s nem is oly szennyes, de azért egész lényében ép oly útálatos, tűrhetetlen bűzt terjesztő madár, mint amaz. Rendszerint ez is döggel él ugyan, azonban élő állatot is ejt zsákmányul. Társaival egyesülten, néha egy-egy őzgidát, a nyájtól elmaradt juhot vagy elbetegült lovat, marhát megtámad. A magával jótehetetlen lábasjószágot mindig többen egyesülten támadják meg — ha hozzáférhetnek s erőt véve rajta, a még élő szegény állatot valósággal ellepik, csapatostól helyezkedve el a testén és körülötte s igen rövid idő alatt teljesen felfalják. Egyébiránt e hatalmas ragadozó nem nevezhető falánknak; sohasem zabálja úgy tele magát, mint a fakókeselyű; azonban az éhséget nem birja oly hosszasan nyugodtan tűrni, mint amaz. A tett kísérletek bizonysága szerint az emlősök húsát leginkább kedveli; a nagyobb madarakat csak úgy eszi meg (a fogságban), ha azok tollaiktól megfosztatnak. — Ezt a faját a keselyűknek ott, ahol nagyobb számban fordul elő, irtandónak tartom; egyébiránt még igen hiányos adataink vannak arra nézve, hogy e madár mily mérvben kártékony a vadászat szempontjából. Van azonban egy rettenetes tulajdonsága, mely miatt méltán halálra ítélhető minden egyes puskacső elé került példány s ez: a gyermekrablás. Számos példa van arra, hogy védetlen kisdedeket megölt vagy elragadott magával. Lázár Kálmán gróf is említ oly esetet, mely szerint 1863. év nyarán a székelyföldön egy ily keselyűt elevenen fogtak el, amidőn épen egy gyermeket megtámadott. A székelyföldön és Szlavóniában magam is többször hallottam efféle eseteket elbeszélni és azt is láttam, hogy a kint dolgozó munkások kis gyermekeiket fákhoz kötötték, nehogy a keselyű esetleg elragadja. „A Természet" 1898-iki évfolyamának XlX-ik számában is olvashatni egy hasonló kalandos rablási esetről, melynek hőse szin-