Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

IV. A gonoszok útvesztője és a csodafü

„A gonoszok útvesztője" és a „csodafü" 59 lének való áldás gyönyörűségében, felöltve a már-már feledésbe ment régi madarasvilág őseredeti képét vadásznak, halásznak gyönyörűségére, mérnökök bújára. Többekközt, a régi „szép kis fehér házas" Szeged környékét, sőt a szó szoros értelmében egész körületét ellepte a „vadviz" tenger. A város végén minden felől nádak erdei bólintottak, tavak fénylettek, felcifrálkodva mindenféle csodálatos vizi növények áthatolhatlan sűrűségeivel, különös virágok tarkaságával, egy, bár kissé ősies, de a szemnek kedves festmény benyomásával tárulva a fürkésződő tekintet elé, valóságban pedig a titokzatosság érdekével ható, madárzajtól éjjel-nappal hangos és embernek szinte megközelíthetetlen vizi státus „senki országát" egyesítve magában, melynek rejtjei, labirintjei közt csak a vadászt, meg a halászt tudta eligazítani az ősi ösztönnek az a náluk még megmaradt paránya, mely tán a rég letűnt idők ősemberétől maradt rájok örökül. Vadászszenvedélyemtől nem nyughatva, magam is gyakran beletemetkeztem e zöld világba, hol a haifaiánk gémek, libegő sirályhad, meg a nagyokat füttyentő szélkiáltó madárság újra hazás lett ismét, mint ahogy egykor, a „régi jóvilág" árkádiai vadbőségének aranykorába volt, midőn szinte magától bujt bele a vadkacsa a puskás tarisznyájába zsákmányul. Ám, felkerültek a hajdani szép napok összes gyönyörűségeikkel. Mindenfelé vadjószág zsivaja reppent szerte az élettől lüktető lápok kotuillatos levegőjében, mely ugy ránehezül az ember keblére s oly hevesen dobogtatja meg a vadász szivét. . . Előjöttek rendre, a réglátott furcsa szólásu, hóri-horgas madár különösségek. Egyiknek kajla volt az orra, a másiknak meg másforma; éppen mint a lapát vagy a kanál, melylyel a keszeget, meg a halikrát kanalászták kifelé a sok zöldségtől megfestett vizekből. Hát vadlúd mennyi volt! Felkerült a divatjuk ezeknek is, mint soha. Minden untalan csak azt látta az ember, hogy: „Magasan száll a vadliba a rétön. Helyet keres ezön a nagy vidékön." mert már nem volt rá oka, hogy : „Azt kiátytya gunár után a liba: Nincs itt jó hely, gyerünk innét máshuva!" 4*