Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424
I. Közönséges vadászbabonák és balhiedelmek
14 Lakatos Károly: Vadászliit A vénasszonytól eltekintve, nagyon fontos vala még, hogy kivonulás alkalmával nyul ne szaladjon keresztül az országúton, vagy éneklő vak koldussal, sánta emberrel szembe ne találkozzanak valahogy, amennyiben e „jelenségekhez" is szinte (mint „előjelekhez") a régi vadászbabonában igen rossz következtetések fűződtek. Azonban a vadászi közmeggyőződés a vén csoroszlyákat tartotta mégis a kiválóan legeslegbaljóslatubb indivinduumoknak a kénkőszagu társadalomnak „szentelt" mindama alakok között, melyek közvetve, vagy közvetlenül rossz irányulag befolyásolhatják a vadászszerencsét. Egyébiránt a babonás régi vadászhit még a legközönyösebb, minden hekatizmustól (azaz boszorkánymesterkedéstől) távol álló egyének ártatlan megjegyzései, kérdései, sőt kifejezett legjobb indulatu kívánságainak is tulajdonított jelentőséget. Az efélék mind a vadászszerencse „rovására estek", amenynyiben balkövetkezményeket rejtettek magukban. Ehez képest tehát „jó szerencsét" kívánni, vagy azt kérdezni a vadásztól: „hová megy ?" — valóságos „rontás" számba ment. S tényleg, a jó kívánságokkal útnak bocsátott puskás — a „rossz ómen" súlyával kedélyén — minden kétségen kivül is helyezte, a rá várakozó vadásznap esélytelen és sikertelen kimenetelét. Különben e babonás hitnek ma is még nem egy hive akad a puskaporfog yasztó k közöt.g de sőt az előitéletesebbek még a vászoncselédfélék kötőjének is tulajdonítanak végzetes hatást a vadásszerencse befolyásolására, illetve megbontására nézve, ha ugyanis tulajdonosa a vadász elindultakor megfordítja azt, mely esetben aztán — állítólag — teljesen hiába fogyasztódik a drága puskapor, mert a „rontás" tönkreteszi a foganatját. Az első találkozásokhoz (mint „előjelekhez") szinte mindig következtetéseket fűztek a régi vadászok. A szerencsének ép
