Lakatos Károly: Vadászhit, a magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza / 2. bőv. kiad. Szeged, Engel, 1910. / Sz.Zs. 1424

I. Közönséges vadászbabonák és balhiedelmek

Közönséges vadászbabonák és balhiedelmek. Mit szemmel láthatok, csak álom néha, Csalóka látszatok a föld felett, S az a való, midőn az űrbe néz a Tudástól átsugallott képzelet . . . (Kisteleki Ede.) égente ugy volt, hogy az első napsugár már talpon, azaz hogy az ekhós szekérre pakolódzva, útra készen találta a vadászszenvedély. tői hevülő puskaforgatók vig csapatát. Kopók Koreára fűzve" vonyítottak, lovak kapálództak, nyerítettek s mint valami méhraj zúgott, forrongott zajos hangáradatban ember s állat egyaránt, raig a macskák pokolegyháza felé iramodtak ijedtökben a nagy ribilió zajától. Különben pedig minden rendben, csak egy-két korty gugyi, egy olvadó tekintet még a ház úrnőjének mosolygó szempárja közé s aztán — Uram Jézus, gyerünk ! Azaz, hogy előbb a kifent bajuszu hajdú elő vigyázatból szétnézett egy kissé, nem jön-e vén asszony? . . . s csak ha nem mutatkozott a szemhatáron e jelentőségére nézve felette baljóslatú, •ép azért a vadásznép által módfelett respektált, ráncosképü hekáterokonzat (meg a mindig kézügyben levő házi audiát is visszafordíttatta a pajkos Lidi szobaleánnyal a kötőjét), robbantak csak ki az echós szekerek a kúria feltárt kapuján.