Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

November

Itt -ott elvétve egy-egy elkésett hosszúcsöru robb ah ki nagy sebtibe a tüskebozót közül, az égnek tartva egyenesen, hogy aztán irányt véve, limbáló, tétova repüléssel tova lódítsa magát a fák felett. Az egészből alig egy villanást látunk csak és szinte szép víziónak volnánk hajlandók tartani az egész mozzanatot, ha a megütött száraz cserlevelek hullása az ellenkezőről nem tanúskodnék. A vizsla belebámul szigorú figyelemmel a sűrűs aljba tovább is ; hanem nincs már ottan egyéb, egy pillénél is alig nagyobb kis ökörszemnél, mely csettegve szökdel, bujkál, villong a fonnyadt szederinda galy között. A nap ki-kitekint még a gomolygó ködök fehér kulisszái mögül, melyeket lassankint szétkerget örök ellenségünk : a szél egy-egy futamodása. Imitt-amott némi lilaság is kiüti magát a nagy szürkeségből, mintha kék foszlányokkal volna teli aggatva, kifoltozva, az ég kilyukadt, fehéren-szürkén hullámzó takarója. A sápadtan, sárgán világító nagy fényglóbusz megpróbálja még egyszer fényár káprázattal elönteni kedvenczét : az alant, hidegen, fáradtan ásító föld- és sármindenséget; de a lanyha sugárkévék pillanatra felrobbanó görögtűz hideg, színes ragyogványaként hatnak már. Hiányzik belőlük a hévség, hiányzik a természet színpompája, mely elfogadná a pazar dísz aranyát. A mind felebb és felebb szívódó tompa sugár- 78 -