Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

November

Megfájul a lelkünk a pusztulás láttára s tűnődve kérdezzük: hová lett innét az élet, a madárdal ?! Hová leltek a virágok, színes lepkék, a csillogó patak szitakötői ; hová a zümmögő bogárhad altató muzsikája ? ! Hová lett az a kedves tarkaság, a napsugár csókjaiban fürdő lombok színpompája, mely oly elbájoló kedves költészettel nyilatkozott meg egykor — atomjait szerteszórva az élő természet illatos levegőjébe, melyet kéjjel szívtunk s mely annyira fellelkesité, édes mámorba ringatá el a lelkünket ?! Vágyakozva gondolunk vissza azokra az ezüstös ködben úszó, holdvilágban kékelő estékre is — a csapongó denevérre, titokzatos árnyakra, a fel-feltámadó rejtélyes neszre : mintha a virágok csengetyűi csilingeltek volna kedves, ezüsttiszta hangokon ; aztán még sok egyébre — a kedves, boldog perczekre, midőn a szűnnyadó, hallgatag természet költészetébe elmerülve, oly sokszor édes mámorba borult a lelkünk, oly mámorba, melyhez két szív összedobbanása alkotá a megszentelt ihlet isteni, édes atomjait s szem a szemben keresé az örökös rejtély nyitját, a mit boldogságnak neveznek ; míg lábainknál elszórtan a szent János-bogár apró tűzcsillagai szórták kedves fényüket az illatos fű között s fejünk fölé egy szent titokkal telt bűvös éj borítá szét csillaghímes fátyolát, tündéri szépségtől ragyogón . . . Hogy elműltak-tűntek azok az élő költészettel tele hajnalok is, melyek a zengő madárdallal szárnyat - 72 -