Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Nyári zimankó

a magasból, mintha angyalok furulyáznának fent a csillag-nyáj körül. Minden elbúj, megvonúl csendesen, csak az ideges Jilhnadár"*) lidiirozik s kering, libeg — mintha fonálszálon csüngene — nagy izgatottan tovább s e közben be nem áll a szája a nagy nyelveléstől. A mogorva nádbika is fújja a maga csodálatos riadóját, dobolva bent a mocsár mélyén fáradhatlanul, nagyokat bufogva. Fel-fel hangzik a kára-katonák pokoli hangversenye is olykor, mintha ezer ördög kedélyeskednék egymással. Közbe vegyül a gémfaluk zűrzavaros, lármás zajongása, mely mint homályos, bizon}

rtalan moraj érinti a fület a távolból. A sötét borulat közeledve, mind magasabbra tolja fel áthatlan fátyolát, míg elborítja az egész láthatárt. Az előbb távolról jövő tompa, titokzatos döbörgés mind közelebbről, mind erősebben hangzik. A nap eltűnt az ég kulisszái mögött, mintha kialudt volna milliárd fáklyája s a szürke félhomályon át fehérvilágú villámok vetnek perezre szokatlan fényt. És a szélzúgás mind erősebb lesz; a nagy, kövér „nyári áldás" mind sűrűbb cseppjei zörögnek a sorvadt haraszton. A sötét borulat mélyéből egymást éri, egymást ") A szegedvidéki halászok hosszú strófákban, szinte a kifogyhatatlanságig hangoztatott »lililili . . .« jodlirozásáról : lili-tnadárnak, de itt-ott esö-snyeffnek is hívják, de réti-snyeff (Totanus calidris) néven is említik.