Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Nyári zimankó

lombok között vadgalamb nyögi szíve panaszát, kakukk csúfolkodik, czir.ege czinczog kedélyesen, gondtalanul . . . s mi csak álmodunk, álmodozunk édesen. Eljönnek a zümmögő méhek megrabolni a virágkehely titkát, csapongó lepkék csókot hinteni az árnyékok rejtekén nyílt kis szerény virágok szerelemittas ajkira. Rajokban tánczol, zíimmöng édesen a fénybogarak sokasága, aranylegyek virgoncz serege; majd a rabló „dongó" zúgva koppan neki a fatörzs érdes pánczéljának, pillanatra goromba reczegést, érdes zajt támasztva, mintha elpattant czimbalomhúr zörejét hallanók ... s mi csak álmodunk, álmadozunk édesen. Szelíd fuvalom lebben, virágillatot, lekaszált rétek balzsamos lehét hozva üdvözletül ; édes suttogással kedveskedve súg altató dalokat, simogatva lágyan fűbemerült fejünk ; míg a füvek zöld ernyője védőleg borúi rá kipirúlt arczunkra ... s mi csak álmodunk, álmodozunk tovább édesen. Fülemiledal csendül a csalit vad bogán, édes szerelemről, sorvasztó fájdalomról zengve dalt . . . megáll a szellő lengése, mint elfojtott lehelet; a virágok felemelik fejecskéjüket . . . Úgy tetszik, egy halk sóhaj küzdi fel magát az egész természetből, lágyan, elhalón, melyből a tört remények haldoklása szól . . . kihull a nefelejcs kék szeméből harmatcsepp könnye; elpihen bágyadtan minden alant, csak a könnyelmű tücsök hegedűl, vígad tovább ... s mi csak álmodozunk tovább is édesen. - 50 - 3*