Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A hol a délibáb csillan

gós, „medályos" büszke kalpagot bizonyára a felföld magasztos, erdőkoronás bérczei jelképezik ; míg a mente arany-pitykés, zsinóros, sújtásos bársonysikja, az Alföld rónájára utal. A kalpaga a gőg, a büszkeség koronája magasan áll, — míg a mente közelebb van a szívhez; lehet-e hát csodálni, ha melege visszasúgárzik a szívből?! Lehet-e a tarka, kedves rónát nem szeretni, mikor a nap is oly mohón hinti rá égető csókzáporát, hogy millárdnyi bájos virágéletet fakasztva, virányos édenné varázsolja át minden talpalaltnyi földecskéjét, a hol csak élet van rajta ! Lehet-e, kivált a vadásznak, a szeretet igaz érzelmeivel nem ragaszkodni ehhez az isteni, ehhez a minden széppel, jóval megáldott, „tejjel mézzel folyó kánaánhoz", mikor változatos, gyönyörű téréin, nádasaiban a vadászat gyönyöreinek oly kiapadhatatlan forrását kinálja számára ?! Igaz, megdobbantja a vadász szívét a vadon rejtelmes sötétjéből előtörő fejedelmi agancsár csodaszép látványa, az ősvadkan ádáz törtetése, a szökelő őz dobogó zaja . . . azután a nagy kakas! — a sziklás régiók nemes zergéje ! . . . mind szép ez, nemes hévre izgató az Alföld fiánál is; ámde a róna, kivált a nádasok világának vadászkedvességei páratlanok! Hiányzik ugyan az agancserdős nemes szarvasvad, de van helyette a rónák, puszták, nádasok világának sok más épp oly érdekes és nemes vadja, mely