Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

lyognak, minden kétségen kívül valahol magukat jól telezabálták. Aztán, ha figyelemmel kíséri az ember az ilyeneket, tapasztalja, hogy számuk napok múlva néhánynyal fogy és fogy napról-napra, végre alig van egykettő ; aztán ismét szaporodnak lassankint vagy rohamosan, ahhoz képest, mennél előbb (vagy később) jut mindeniknek alkalma a jóllakáshoz ; végre összekerülnek ismét valamennyien. Ritkán lesz több vagy kevesebb és a numerus állhatatos lesz ismét napokig. Mindig ugyanannyit látni egy és ugyanazon helyen, ha jól megszámláltatnak. Én gyakran tettem ezt és sok mulatságot okoztak nekem ezt illető megfigyeléseim. Már-már hinni kezdtem, hogy a szomszédos mészkőszirtfal lakói is alkalmasint valahol a terített asztal gyönyörűségéből jól kivévén a részüket, a „snapszli" eltakarítására nem reflektálnak : midőn hirtelen egy sajátságos, szamárrívásra emlékeztető átható hang harsant fel s ezzel egyidejűleg egy sötét árnyék vonult át lassan imbolyogva, a napfényben szinte ragyogó fenyves s tisztás fölött. Nagyot dobbant szívem az örömtől, de a másik pillanatban már teljes nyugodtsággal nyúltam a Devisme után, lőkész helyzetbe téve magamat. E közben ismét felhangzott a különös kiáltás és sajátságos fütyölések hallatszottak le a magasból, aztán — 168 -