Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

hirtelen szinte sötétség támadt, annyi átvonuló sötét árny kezdte keresztezni egymást. Bár kifelé teljesen akadálytalan kilátásom volt, ülő helyzetemből azonban a magasba tekintenem sehogy se lehetett. Pedig égtem a vágytól, szemmel kísérhetni az érkező óriási szárnyasokat. Azért is nagy óvatosan kissé széjjel húzva az odú fölé helyezett lombtetőt, kis rést csináltam magamnak. Kitekintve, csak elbámultam a sok lepedő-szárnyú madáron, mely fent szeldeste a levegőt. Volt ott pár tuczat legalább is ; hanem még roppant magasban tették kémszemléjöket, éppen semmi hajlamot sem mutatva az aláereszkedésre. így tartott ez valami jó óra hosszáig legalább is, úgy, hogy már minden türelmes természetem daczára unni kezdtem a dolgot. Végre úgy tetszett, mintha néhány példány kissé ereszkedni kezdene. És valóban, szép csendes keringőzés közben mind lejebb és lejebb tartottak a föld felé. Hanem aztán a mi ezután következett, az minden képzeletemet túlhaladta. Ugyanis, a mint vagy háromnégyszáz lábnyi magasba voltak a dög felett, egyszerre csak nagy hirtelenséggel szárnyaikat testükhöz kapva és csüdeiket előre nyújtva, a szabad esés törvényének hódolva, mint megannyi súlyos kődarab, egyik a másika után kezdett alápotyogni sajátságos zajjal a magasból — oly villámszerű gyorsasággal, hogy szinte elkáp- 169 --