Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

helyeket is, a hoi a hegyoldalokról alázuhant nagymennyiségű kidőlt fa- és szikladarabok, toronymagasságnyi, óriási tömege volt vad rendetlenséggel egymásra halmozódva. Micsoda rémítőek lehetnek itt az elemek csatái! Egy ősfenyvesen áthaladva, hol egy óriási uhut sikerült kapóra kerítenem, — valami sikátorszerű hegytorkolatba jutottunk bele, melyben csak nagy keservesen, lóval ló után haladhatánk, mivel a kétoldalt ég felé törő gygasi roppant szirtfalak, mindinkább szűkebbre szoríták össze az ég kék mennyezetével beboltozott sziklafolyosót, melyről egy kis képzelet hozzájárulásával azt lehetett volna hinni, hogy egyenesen a titánok várának föltárt kapuja, mely egy rejtelmes világ titkaiba vezet . . . hanem szerencsére nem vezetett. E helyett ismét a százados fényűk rengetegét találtuk magunk előtt a maga lélekzsibbasztó egyhangúságával. A sötét vadon azonban itt már csak egy szélesebb erdőszalag formájával birt s túl rajta kopárfoltok tünedeztek fel — itt-ott még egy-egy csoport haragoszöld borókával, mely ép úgy veszi ki magát a sziklás vidéken, mint egy pillanatja a boldogságnak egy sötét, szomorú élet tragédiájában. E közben mind közelebb és közelebb jutottunk az örökzöld fenyvesek tenyész-határához. A derengő templomi félhomályt — mely a fenyvek közt oly jellemzetes, — kezdte felváltani az igazi tiszta fény jóleső - 144 --