Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

derűje. A komor faóriások zárt hadsora ritkulni, majd szakadozni kezdett; a látóhatár kitágult. A távolabbi bérezek gyönyörű panorámája kitárta előttünk ködben úszó impozáns képét. A kiálló sziklaormokon messzire ellátszottak a magános fényűk hosszú alakjai ; másfelől — a szakadékok szélén — ritka sorban csenevész, félig elszáradt fenyőóriások terpeszték még szét csonka, villám- és vihartépte ágkarjaikat — mintegy esdeklőleg, mint a halált rettegő beteg az utolsó nehéz pillanatban. Egy mélyen alant elvonuló tág völgyidet magas bérczszegélyén széttekintve, meglepő látvány tárult fel előttünk : egy eddig nem is sejtett hegyi te ezüst síkja. Körületét fenyvesek koszorúzák, míg partjain virágélet díszelgett a napfényben csillanó, zsongó bogárhad által körülrajozva. Tiszta vizének áttetsző kristályából nemes pisztrángok szökeltek fel a fűzcserjékiől tovalibbenő szitakötők után. Rövid szemlélődés után tovább folytatva útunkat, még jó ideig bolyongtunk aztán a havason, míg éjjelező tanyánkhoz eljuthatánk. E hely kissé emelkedettebb volt, mint a közeli moldovai fensík és valóban felséges kilátást nyújtott a környező hegyek koszorújára. Évszázados fényűk — itt-ott egyes nyírfákkal tarkítva — fedték a tér nag}*obb részét; míg középütt egy havasi patak hasítá a terepet. Ettől jobbra, mintegy 700 láb magasra kiemelkedve a hatalmas fenyves felett, - 145 to