Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A székely havasokon

A talaj itt már mindenütt puha mohszőnyeg bársonyával volt bevonva, melengető takaró gyanánt borulva rá a holt sziklatalaj jéghideg keblére, melyen a madár csőréből elhullatott magocska se nyerhet életet. Ernyőszerűleg szétálló páfrány ágaskodott itt-ott . . . más semmi zöld alant. Az exkluzív fenyvek maguk alatt mindent kiölnek. Mohos kövek, viharbarnította sziklatömbök hevertek mindenfelé ; majd roppant törzsek zárták el útunkat, ledőlt évszázados fák hullái, különös alakű mohok, zuzmók zöld takarójával bevonva. Itt-ott áthatolhatlan sűrűségeket képezve, az áfonya és páfrány egymásba fonódott tömbjei adtak némi változatosságot az alanti szegényes és egyhangú környezetnek. Az ily helyek, úgy- látszik, kedvencz búvóhelyeit képezik a félénk fajdnak,*) a mennyiben közeledtünkre itt is, ott is nagy robajjal lökték fel magukat a sűrűs aljakból. Útközben néhányszor a szakadékokban és „széldöntéses" helyeken, az ősrengetegnek valódi temetőire akadtunk. Meglepő, borzalmas látvány az, mely az ily helyeken föltárul ! Egész sora a vihar által le- és egymásra döntögetett fáknak — néha egész erdőrészleteknek — hever a talajon, mint valami lepuskázott hadsereg. Láttam oly *) Süket fajd, székelyesen : »Vad páva.« " 143 —