Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

A hol a délibáb csillan

Mily más a mosolygó, káprázatos róna korlátlan világa, a szabad tér végtelenje, melyen vágtató lován szágúldva kitombolhatja magát a felhevült szenvedély. Itt, csak itt van a lélek- s kedélymegnyugvás igazi hona, a mosolygó élet viránya a maga szolid poétikájával. Egy nyitott könyv ez aprólékos, tarka képeinek megannyi kedvességeivel, melyeken szívesen elméláz a szem, elring a kedély és — szenderbe merülnek a lélek csapongó álmai rendre, hogy egy szelídebb érzeményen fakadt, biztatóbb remény fénylő meteoréba egyesüljenek, mint a félig nyílt, szendergő virág remegő harmatcseppkönyüiben, egy feslő élet boldogságának aranyálma. A felföld komor kedélyű szülötte csak a sötét, titkos suttogásű fenyvesek honában érzi jól magát. Az örökzöld lombok költészete betölti egész lelkét, mindenségét. Mást nem kíván ; de nem is igen hat rá semmi, a mi a zöld hegyek fogalmán túl esik. Nem elég fogékony a kedélye arra, hiányzik lelkéből a hévség is tán hozzá, hogy a róna aprólékos szépségeit, kedvességeit érzékíthetné szívében. Nem érti azt meg ! Nem érti meg a róna kedves, szelíd poétikáját, az illatárt lehelő mezők egyszerű virányát — csapongó lepkéivel, madár-dalos, bogár-zúgásos muzsikájával. Nem érti meg a hullámzó nádas suttogó beszédét, az esti fuvalom lágy sóhaját, melynek síró modulácziójára meging a nádas, megberzen a tolla a nádok-sások rejt-