Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Ébredés

vágja lepedő szárnyait s felrúgja magát magas trónusáról .... Gazd'uram mormog valamit fejcsóválva : „ejnye, de nagy barom" . . . A puli nyaffintva iramodik neki, de aztán megáll hirtelen. Látszik rajta, hogy különbséget tud tenni a sas, meg a futó nyúl között. Ám, igen okos fajta, nagyon tanulmánjms kutya; nem is adnák oda egy rúgott borjúért, de sőt annak tán az anyjáért sem. Hirtelen nagyot zsizszsen a levegő — szinte megdöbben az ember tőle. Megriad a jószág is, mintha „férög" kerülgetné a nyájat valamerről. Pedig csak egy kis csapat madárféle suhintása volt az . . . Gazd'uram ernyőt csinál a markából s úgy bámul utánuk nagy igyekezettel. Valami mosolyféle futja át elbarnult arczát, a mint motyogja : „ezök is itt vannak mán, möggyüttek a sereglyék" . . . Hát jó jel ez nagyon, ha bár zimankók, förgeteges napok kerülnek még néha ; de csak hiú erőlködése ez már az időnek. A sok piros meg fehér pillét a kikelet biztos, csalhatatlan fuvalma kelti tevékenységre — virágmézet igérve nekik a közel jövőben. Nap-nap mellett mindig több és több madáralak jelentgeti magát erdők-vizek körül, míg a téliek rendre idehagynak bennünket. Szép szavú pólik danolásznak a tó körül, mindenfajta sneff hasogatja a levegőt — kezdve a legkisebbtől, fel a legnagyobbig. Ismét hallhatók lesznek