Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Ébredés

azok a csodálatos füttyök, trillák a levegőben, melyek annyira megélénkítik, betöltik kedves zenéjükkel a táj üres némaságát. A marhagázolta rét sarán már lépten-nyomon kirobban a nemes szárszalonka, sőt a denevér-czikázású apróbb fajtáját is ki-ki tiporjuk a füvesebb helyeken ; hanem azoknak a szép nagyoknak még hírmondójuk is alig-alig akad, mert a „vízsneff" j kényes fajta állat, nem barátja a szélnek, zimankónak : a meleg verőfény az ő eleme. A nap forró csókjától minden megújul, új életre támad. A délibáb is ott rezeg néha-néha már a verőfény aranyos hullámzatában, felemelve a távol látszó tornyot, hogy aztán a rezgő káprázat fénytengerében olvaszsza fel folyton halványodó, tünő alakját. Az égen apró bárányfelhők látszanak, mintha ezüst-barkák fénylő díszével volna az egész nagy lilaság kitarkázva. Szinte aranyeső látszik aláhullani a káprázatos egek öléből, oly dúsan szórja sugárkévéit alá a nagy tűzgolyó kigyúlt fényáradata. A lég madár zenéje, duzzadó rügyek, bogár-zümmögés — minden, de minden, az örömteljes ébredés, a *) így hívják — megkülönbóztetőleg a közönséges sárszalonkától — a vadászok, mivel ez nem annyira sáros, mint inkább füves, vizes helyeket kedvel; de nevezik németcsen : dopier-nek és fran'cziasan doublon-nak is.