Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Ébredés

A gólyafészek is üresen áll még a csonka nyárfatörzsön, legfeljebb görény vert magának benne nyugalmas tanyát. Valami végtelenül unalmas, üres egyhangúság fekszi meg az egész buczkaságot. Nincs a végtelen rónán egy hang, egy mozdulat sem, mintha egy elátkozott világ végtelenjét járnánk, melynek vigasztaló, üdítő színeit rég leperzselé valami sorvasztó lehelet gyilkos párája ! A messze távolban állongó szélmalom is, most oly csüggetegen tartja, lógatja alá iromba szárnyait; pedig a jobb időkben milyen vígan kalimpálta meg a fényes levegőt . .. Ugy néz ki most a végtelen semmiség közepette, mintha valami odavarázsolt, istentelen nagy oláh süveg lenne, melyet óriás gazdája valami csoda nagy virágkóróval ékesite fel. Amodább, a lankás hajlaton nagy messzire, hangyarajként mozog egy megterült bürgenyáj, csipegetve a serkedő, silány füvet a sorvadt gyep közül. Szinte lesír róluk a kedvetlenség álmos lanyhasága, csak a juhász a régi közönyös s ugyancsak szigorú figyelemmel bámul bele most is a nagy semmibe, a mely körülveszi. Az itató kút gémjén pihen valami nagy jószág, öregapja lehetne a legnagyobb pulykának is. Tán ezt bámúlja félnap óta ? A sas is nézi: egymást nézik szép csöndesen, még bele nem unnak. A tollas csoda szét-