Lakatos Károly: Természeti és vadászképek / Szeged, Endrényi, 1867. / Sz.Zs. 1461

Ébredés

De hiú kívánság ez a csekélység is. A kandallón kívül nincsen számodra hely . . . még soká, soká . . . Gyönyörködhetsz még tovább is a lángok játékos libegésébe, szelek jajgatásába, a jó „Lord" misztikus álmaiban — tanulmányozhatod, miként mozgatja a négy lábát, amikoron űzi az eszményi világ gyorslábú nyulait, ékes rigmusokban vakogva hozzá a sietős marschrutát; míg egy intensivebb ásítás „auuu . .. "-szerű szólamában fel nem oszlik hirtelen, az egész vétkes kutyaálom poezise. Hiába tekintgetünk ki ablakunkon, valami vigasztaló „jelt" kémlelendő, — nem lát a szem olyat még sehol. Láthatárunk szürke ködbe vész, melyből csak határozatlan körvonalakban üti ki magát itt-ott egyegy fa, egy-egy bolygó, homályos árny, aztán semmi más, a min megakadhatna a tekintet. Gubbasztó verebek ülik meg a dérvirágos jázminbokrokat s nagy fekete madáralakok tűnnek elő a ködös levegőben, egyhangú rekedt károgással tolva magukat odább. Ez még a szomorú kietlenség képe mind. Lassanként elhomályosul az üveg forró leheletünktől s mi elmélázva, furcsa ákom-bákokkal rajzoljuk tele a lehelet megült ködét. De nincs oly hosszú, a minek vége ne lenne. Egyszerre valami sárgás derengés, valami bágyadt fény kezdi kiverni magát a délnyugati ég íves hajla- 102 -