Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - III. Az erdei szalonka életmódja és szokásai

és a fegyver villanását egészen figyelmen kivül hagyja; általában fúrási ténykedése közben a külső benyomások iránt majdnem egészen érzéketlen. Pedig hogy éleslátása mellett hallása is jól ki van fejlődve a szalonkának, arra tanúság a már a földre szállt szalonka viselkedése, amennyiben ember közeledtére vagy a lesben álló vadász zörejére rögtön felkel; igy tehát annál különösebb az emiitett — számos vadász és ornithologus által megfigyelt — sajátsága, mert feltehető, miszerint nem a hallószervek tökéletlen volta miatt viselkedik igy. Egy szalonkales alkalmával Chernel Pisla neves ornithologus barátomnak is feltűnt e furcsa magaviselete a szalonkának. Amint beszéli, lesállásától mintegy 30 lépésnyire egy szalonka jelent meg s nem messze tőle a földre akart ereszkedni; ő azonban e szándékát idejében meggátlandó, rásüté fegyverét. A füst eloszlása után a szalonkát a földön látta, de a beállt alkonyat miatt inkább csak mint egy fekete, tisztán ki nem vehető alakot. A les folyamát nem akarván megszakítani, nem is ment rögtön érte. Azonban miután meglehetősen besötétedett, a lelőtt szalonka után indult, de nagy meglepetésére az első lépésnél felszállott s ép egészségben hagyta el a helyet, hol az alatt, mig holtnak tartotta, kényelmesen költé el a földről turt vacsoráját. Mindenesetre e rendkivüli tünemény azt bizonyítja, hogy a szalonka némelykor (valószínűleg nagy éhség hatása alatt) nem csak ha már leszúrt és megkezdé sajátságos táplálkozási ténykedését, de ezt megelőzőleg is, éppen nem veszi számba a külső benyomásokat. Az élelemkeresés ösztönétől uralva ugyanis, teljesen arra a helyre szegezi figyelmét, hová levágódni készül s a zajt, lövést nem tudja komoly, veszélyes valójában megérteni. Mielőtt kedvencz hosszucsőrü madarunk táplálkozására vonatkozó tárgyalásomat lezárnám, nem tehetem azt anélkül, hogy Dr Kaufmann Ernőnek az erdei szalonka élettani viszonyaira vonatkozó eredeti megfigyelését, melyet a »Vadászlap« 1893. évi folyamában közölt volt, egész terjedelmében ne idézzem. Az érdekes, sok ujat tartalmazó közlemény a következő: »Nem szándékom most azon irodalmi adatok bírálatába bocsátkozni, melyek hírneves vadásziróktól, mint Steinbrenner, Dietrich a. d. Winkeil, Diezel, Borggreve, Dőbel stb. származtak, hanem ezek mellőzésével tisztán a magam tapasztalatait s az ezekből levonható következtetéseket akarom a t. olvasó elé tárni