Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438
Első rész (Természetrajzi rész) - III. Az erdei szalonka életmódja és szokásai
lommal, sőt mi több, vonzódással viseltetik, mit különös állások és tagmozdulatokkal igyekszik kimutatni. A hivásra hallgat s az ismerős hangra üdvözletül kevés hangjának egyikét hallatja, kedvesen gyügyögve. Még mikor indulatoskodik, akkor is végtetlenül kedves kis figura: fölpukkaszkodik s hirtelen mintha fújna egyet, igy akarván visszariasztólag hatni s aztán végtelenül finom csőrével szurkál és csipkelődik; de minden erősebb fogásra képtelen lévén, fegyverül éppen nem szolgálható gyengéd csőrével csakis lágy érintést, de fájdalmat nem okozhat, amennyiben állkapcsai teljesen erőtlenek, mely körülmény miatt a leggyatrább ellenséggel szemben is teljesen tehetetlen és csakis gyors szárnyai, óvatossága és furfangjai azok, melyek veszély esetén léte biztosítására rendelkezésére állanak. A fogságban tartott szalonka igen rokonszenves jószág. Régebben nekem is volt egy nagyon szelid szalonkám, melyet tanulmányozás végett tartottam s mondhatom, nagyon kedves szobatársam volt. Eleinte tejes zsemlével és hangyatojással tartottam, később gilisztát is kapott, amit annyira szeretett, hogy egészen magától rájött annak szerzési módjára. Ugyanis, ha a kertben elbocsátottam, azonnal a puha gyepes helyek felé tartott, azután, — mint a vadonélők szokták — ott, hol gilisztát sejtett: hosszú csőrét a talajba szúrta s halk dorombolással szürüződni (körben forogni) kezdet s lassankint egészen az orrlyukáig lehatolt csőrével. A nyugtalanított giliszta, ha már a földben nem vágta ketté az éles csőr. a felszínre jött ki s a madár gyomrában lelte sirját. Hogy a rendkívüli körülmények mily átalakító hatást képesek a legtartózkodóbb, legfélénkebb természetű állatra is gyakorolni s azt mennyire rászorítják a viszonyokkal való megalkuvásra, azt egy másik erdei szalonkánál volt alkalmam tapasztalni. Az eset a következő: A II. M. Vásárhelyi népligetebn egy izben, hideg ősz táján, egy erdei szalonka tünt föl, mely aztán az egész ősz és tél folyama alatt napról-napra megtalálható volt a kert bokrosai között. Addig, mig a hó le nem esett, csak el volt szegény, hol itt, hol amott a sürüsökben, s élelmét is bőségesen megtalálható; de a fagyok, majd pedig a havas idők beálltával nagyon is roszra fordult az egzisztencziája; mindamellett nem távozott el. El nem tudtam képzelni, miből tarthatja fenn magát ez a "kényes fajta állat; egyszer aztán rájöttem, hogy a kerti őr háza mögötti