Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Első rész (Természetrajzi rész) - I. Az erdei szalonka természetrajzi leírása

— 9 — Mint föntebb emiitettem volt, az igazi szalonkák csoportja (Sub fam. Scolopacinae, Bp.) hazánkban, illetőleg Európában hat fajt számlál, melyeket a modern ornithologia ujabban — ámbár alig számbavehető indokok alapján — három nemhez ád, u. m. (a tollszinezet és tartózkodás alapján) a Scolopax Briss. genushoz az erdeit (S. Rusticula) és (szintén a szint és tartózkodást, illetőleg a vizhez kötött megélhetést véve tekintetbe) a G a 11 i n a g o, Leaeb. vagy A s c o 1 o p a x, K. et Bl. nemhez pedig a sárszalonkák négy faját: a majort, Gm. (nagy sárszalonka), továbbá a scolopacinat, Bp. (közönséges sárszalonka u. n. mórsneff) és a kis g a 11 i n u 1 a t (kis vagy apró sárszalonka). A M acrora m p h u s, Leach. nemhez a g r i s e u s t, Gm. (barna szalonka), mely hogy szintén előfordul, helyesebben előfordult egy izben hazánkban, azt Szeged közelében (a tápai réten) Abafi Aurél kir. közjegyző által lőtt példány alapján igazolhatom. Ez a példány a hetvenes években került kézre; sajnos azonban, a tudományra nézve elveszett, mert a pecsenyés tálba került . . . Általánosságok szempontjából meg kell még emlékeznem a szalonkáknál igen jellemző tollszinezetről is. Ez, nem véve figyelembe a legkülönbözőbb rajzolatokat: minden körülmények közt hasonlít azon földnek színéhez, amelyen a szalonkaegyed tartózkodik. Ebből érthető meg az, hogy még a legszemesebb vadászok is csak nagy ritkán képesek észrevenni a mozdulatlanul földhöz lapult szalonkát; de még nem ritkán a lelőtt példányok megtalálása is elég gondol ád az embernek. Azért kell mindig szigorú pontossággal megjegyezni, hol esett le a hosszuesőrü és a szemet le nem véve arról a pontról, azonnal érte menni, egyenesen a leesési helynek tartva. Ezek után a szalonkák anatómiai viszonyaira kell egy röpke pillantást vetnünk, mint szintén igen jellemzőkre. Különösen szembeszökő koponyaképződésük, mely a többi szalonkafélékétől egészen eltér s már a régi madarászok figyelmét leköté. A koponya teteje ugyanis az agyvelővel aranyira lefelé s másrészt megint előre van tolva, hogy a halánték a nagy »könnycsontok« egyikét sem érinti; a szemüreg széle tökéletesen zárt s a koponyának rendesen alsó és hátsó részei feltűnően összetolatnak, mintegy felforgattatnak, ezért a nagy koponya (agy) ür nagyon hátra és alant, egészen a szemek alá esik; a nagy agyvelőnek felülete alulról hátra borul. A fülnyilás, amely minden más madárnál a szemüreg mögött van, itt a szem a 1 á esik és az elől levő szemsarkokból nyeri táplálékát. A »dobesont« az elől levő szemsarkokban van, ugy hogy az a