Lakatos Károly: Az erdei szalonka és vadászata, Vadászati monográfia / Szeged, Nagel, 1904. / Sz.Zs. 1438

Második rész (Vadászati rész) - II. A szalonkales

— 119 — mig a harmadik nedves tavaszt helyez kilátásba sok szalonkával. A negyedik odamódositja a dolgot, hogy a tavaszi esőktől függ minden (alkalmasint a gombáról véve következtetést, melynek szaporodása szintén az esős idővel áll kapcsolatban. De hát a szalonka nem gomba!). Allitják azt is, hogyha József napkor nincs, akkor nem is lesz sok szalonka s egyáltalában nem lesz, ha a fenyvesmadár kimarad stb. Mondanom sem kell talán, hogy ezeknek a jóslásoknak kevés alapjuk van s inkább csak lokális vonatkozásúak, mert tényleg egyes helyeken, sőt néha egész vidékeken aránylag sok és meg­forditva igen kevés tavaszszal a szalonka. Vagy pedig csak szór­ványosan, ritkaságképen mutatkozik az idény elején, a végén, a fővonulás idejében avagy pedig az egész szalonkamozgalom alatt néhány darab. De hasonlót tapasztalunk más költöző ma­dárnál is, az oly fajoknál t. i., amelyek csak átvonulóban mutat­koznak nálunk, egész tájakat, nagy területeket érintetlenül hagynak, talán elkerülik? talán elsietnek felettük vagy vonulásuk térül ki a szokott rendes irányból? Mind oly kérdések, me­lyekre nincs biztos felelet; azonban az tény, hogy a megkésett rajok kevesebbet állomásoznak, nem igen siestáznak, hanem mintegy keresztüllopják magukat az országon, s ilyenkor sok helyen még a látásukban sem gyönyörködhetik a vadász a szép hosszucsőrü vándoroknak — és tény az is, hogy a meteorologiai okok s földrajzi viszonyok is egyszer-másszor hatékonyabban érvényesitik komplikáló befolyásukat a szalonkamozgalomra nézve. A szalonka-idény kezdetét és végét is sokféle következtetések­hez kötik a vadászok, kapcsolatba hozva a növényélet és madár­világ időszakos mozzanataival, melyekről azonban kár sokat beszélni, habár ezek a tünemények csakugyan árulnak el némi kis párhuzamot; mind a mellett távolról sem birnak a szentirás értékével, kivált egy oly madárnál, mint szalonkánk, melynek tavaszi mozgalmába oly sok módosító és háborgató tényező játszik bele. Ép ez okból annak az ismeretes német versecské­nek, meh a szalonkák megérkezését a vasárnapokkal hozza kap­csolatba, sem lehet a csalhatatlan biztosság értékét tulajdoní­tani, habár néha, ugy körülbelül, meg is közelíti az igazságot, sőt olykor el is találja; hanem hát a kalendárium ép oly sze-

Next

/
Thumbnails
Contents