Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450

XXI. Batang-ból Tali-fu-ba

BATANG-BÖL — TALI-FŰ-BA. 935 szine fölött, a sűrű népességű síkság keleti szélén. A város i 50 há­zának legnagyobb része tibeti modorban épült ugyan, de ennek da­czára, több jel; p. o. a nagy katonai kaszárnya, a nyilt árucsarno­koknak előttünk már ismeretes alakja, emlékeztetett a chinai polgá­rosodás közel voltára. A népesség vegyes. Három része a tibetiekre esik és csak egy negyede, — leginkább kereskedők — chinai. A tibetieket saját fejedelmük kormányozza, az összlakosság azonban a chinai mandarin kormányzata alatt áll. A fő mandarin mellé még két alantas hivatalnok van beosztva. Az ötven főből álló chinai hely­őrségen kivül még a chinai éjji őr érdemel fölemlitést, aki mint az éjjeli nyugalomnak leghatározottabb ellensége, hangzatos gong-ját egy pillanatra sem hagyja heverni. Kereskedelem éz iparra vonatkozólag Tschung-tjen nem tar­tozik a jelentékeny városok közé. Mint valamely, a forgalomtól távol eső szigeten, megelégszenek a lakosok saját terméseikkel, szántanak vetnek, aratnak, fejik teheneiket és szövik ruházatukat, házi állataik gyapjából. Ez igénytelenséget csak csekély mértékben zavarja a chinai kereskedők behozatala, ugy, hogy ezek üzleti tevékenysége úgyszólván, egyedül a tisztviselőkre és katonaságra szorítkozik. Egy használaton kivül helyezett tibeti templom tágas csarno­kaiba helyeztek el bennünket. A romladozó egyház falai minden ol­dalról gerendákkal voltak megtámogatva. Mig mi a napnak nagy részét, a város környékén eszközlött sétákra fordítottuk, Ein tábornok, uti készületeihez látott, mert ä válás órája elérkezett. Alkonyatkor lakására kéretett bennünket, hogy legalább az utolsó estét egymás társaságában töltsük el. A tábornok egy kis vacsorát készittetett, még pedig a mi Ízlésünk tekintetbe vételével. Az ételek olaj helyett mind vajjal készültek. Az asztalnál, mindnyájunknak, mint mondá, emlékül, egy darab tibeti gyapjúszövetet, egy nagy szalma kalapot és egy chinai se­lyem sapkát adott át. Nagylelkűsége még szolgáinkra is kiterjedt, s mindegyiknek egy jelentékeny rúpia tekercset csúsztatott markába.

Next

/
Thumbnails
Contents