Kreitner Gusztáv: Gróf Széchenyi Béla keleti utazása India, Japan, China, Tibet és Birma országokban / Budapest, Révai, 1882. / Sz.Zs. 1450
XX. Ta-tsien-lu-ból Batang-ba
8 ( 0 TA-TSIEN-LU-BÓL BATANG-BA. pedig chinai mandarin ruhában utazhatott Pekingbe. Pekingből Bataviát látogatta meg, és Indián keresztül tért haza. 0 az egyetlen európai, akinek Tibeten keresztül Pekingbe eljutnia sikerült. Fájdalom, az ő megbecsülhetlen jegyzetei is nagy részben elvesztek. Van de Putte ugyanis, nemsokára hazaérkezése után meghalt, és ugy rendelkezett, hogy minden jegyzetei elégettessenek: mert nem akarta, hogy a rendezetlen és idegenekre nézve érthetetlen anyaghalmaz feldolgozásánál, elkövetett hibák folytán, valótlanságok jussanak közre. A megmentettek között volt Tibetnek egy térképe is, amely, egyéb ethnographiai tárgyakkal együtt a middelburgi muzeum gyűjteményei között látható. 1774-ben, az indiai viczekirály által Mr. Bogle vezetése alatt kiküldött követség tett kísérletet arra, hogy a tibetiekkel kereskedelmi összeköttetést hozzon létre, és minden akadaly nélkül utazott keresztül Bhutan tartományon. A missió már a Sampu partján hajótörést szenvedett; Mr. Bogle azonban mégis értékes jegyzeteket hozott magával az ország viszonyaira vonatkozólag. 181 i-ben mégis sikerült egy angolnak eljutni Lassaba. A különcz Dr. Manning volt ez. A tibeti határon Paridzsong városánál chinai katonákkal találkozott, akik hálából szerencsés gyógyításaiért Lassaba vitték magukkal. Manning látta a Dalai Lámát is és oly szerencsés volt, hogy ismételve részesült annak áldásaban. Ott tartózkodása első idejében barátságosan bántak vele. Később azonban parancs érkezett Pekingből, hogy utasítsák vissza Indiaba. A barátság fel volt mondva, s a vakmerő angol, aki útlevél és ajánlólevél nélkül jött Lassaba, kötött útlevél mellett szállíttatott vissza Calcuttába. Az ő útleírása többszörös betekintést enged a lakosok családi életébe. Harmincz év múlva két franczia missionárius, Hue és Gäbet vállalkoztak arra, hogy Mongoliából Lassaba utazzanak, s szeren-