Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629
3. Erdély fénykora
12 A bölény, mint mogorva és magánosságot szerető vad az emberi zajtól lehetőleg távol, a legősibb jellegű vadonokban tanyázott. Különösen a" vén bikák éltek remeteéletet s ezek csakis fajzáskor ereszkedtek lejebb legsötétebb lakóhelyükről. A fiatalabb bikák egy csordában járták a havasi tisztásokat a tehenekkel, borjukkal és váltóikat rendesen betartották. Párzás idején, augusztusban azután ugyancsak véres kimenetelű lovagi tornák színhelyévé vált az őserdő környéke, mikor a zöld függöny mögül hirtelen elő toppant tapasztalt, vén harcos követelte jogait és a fiatal, tüzes levente mindhalálig védelmezte megszokott háremjét. A tehén március utolján egy, néha két borjut ellett, melyet oly gondosan rejtett el az ősvadon járhatlan bozótjában, hogy fellelése még a legfinomabb szimatu kopónak is munkát adott. De különösen a télidőkön át halálra koplalt, garázda farkasok elől kényszerült kicsinyeit rejtegetni. Az éhes farkas nagy hóban megtámadta még az öregeket is, nem respektálva az erőt. Addig hajszolta a nagytestű állatokat, mig ki nem fulladtak s azután leteperve végzett velők. Jellemezte a bölénybikát kötekedő kedve. Ha ember került az útjába, nem igyekezett előle a sürübe menekülni, ellenkezően földre szegezett homlokkal, nagyokat fújva, melső lábával a földet kapálva rontott neki, egyenesen kereste a küzdelmet, melyben nem egyszer ő maradt felül győztesként. Fegyvernélküli ember jobbnak is vélte kitérni a szilaj vad útjából, ha másként nem lélietett _ egy fa tetején keresve gyászos, de biztos menedéket. Ám a vadász legszebb, legférfiasabb kedvtelései közé tartozott a bölény vadászata, mert ennek a szilaj vadnak megtámadása ingerlékeny, bősz jelleme miatt, gyakran oly jeleneteket idézett elő, melyeket csakis edzett és kipróbált vadászok tudtak legyőzni. Leteritése megfeszített erőt kivánt, mert nem egykönynyen adta meg magát s ha nem volt halálra sebezve, bosszút állott üldözőjén. De éppen, minthogy megtörése nagy fáradalmakkal és nem kis veszedelemmel járt, annál ^nagyobb élvezetet nyújtott a vérbeli vadásznak. Már Julius Caesar irja, hogy igen nagy hire kelt annak, aki egy urust, vagy bölényt elejtett s valamennyi régi dal joggal dicsőitette az ily hősöket.
