Kerpely Béla: Hires erdélyi vadászokról és vadászataikról, Jellemrajzok és vadászjelenetek a XVIII. és XIX. századokból / Budapest, Sportirodalmi Vállalat, 1922. / Sz.Zs. 1629

3. Erdély fénykora

13 Erdős, bérces, szép Erdély nemes urai azt a kevés pihenő napjukat is, mit a török, tatár és egyéb szomszéddal vivott örökös harcaik közepette nyerhettek, nem tudták tétlenül henyélve eltölteni, hanem párviadalra ingerelték az ősvadon mogorva lakóját. Az izmos, bátor vad kifejlesztette az ifjú daliák bátorságát s megedzette izmaikat. Az izgalmas bölényvadászat mintegy előkésziő iskolája volt a haicmezőnek és azokban a tettdus időkben mindenekfelett bátor lelkekre és edzett karokra volts zükség, amikben nem is volt hiány. Az ifjú sarjadék lelki és testi képességének próbatételét a bölénnyel való életre-halálra küzdelem fejtette ki, mely után méltó harcfi válhatott belőle. Az erdélyi vadfejedelem legyőzése egész szivet, biztos szemet és hibátlan célzást igényelt, mert ruganyos, vastag bőre és testét behálózó kemény izmai miatt csak bizonyos részei, mint a fültő, vérhát, sziv, vese és vékonyja voltak halálosan sebezhetők. A másutt ejtett seb, a különben is bősz vadat még dühösebbé tette s bosszúállása bizonyosra volt vehető. Erdély mágnás vadászai sokát mulattak azon a nagy port felvert bölényvadászaton, melyet 1752-ben rendezett III. Ágost király a litvániai Bielovica őserdőkben s melynek emlékét egy 6 m. magas fehér homokkőből emelt oszlop hirdeti német és lengyel nyelven. A fényes vadászaton óriási pompával jelent meg az udvar és hivott vendégei. Ä környék összes falujának lakosságát, kancsukaütésekkel kényszeritették az őserdő meghajtására; mintegy 2—3000 embert mozgósítottak e célból. Mindez rendjén lett volna, csakhogy a kényelemszerető lengyel és német urak biztos helyről, magaslesülésbűi pufogtatták le az elibők hajszolt tehetetlen vadat. — Igaz, hogy a fáma szerint az egy napos hajtásban 42 bölény és 13 jávor szarvas esett, — jegyezte meg Bánffy Farkas báró gúnyos kézlegyintéssel, — de a mi uraink nem vetemedtek soha ily alattomos, férfiatlan vadászmódhoz. A hajtókat mindég olykép rendelték, hogy a bölényt az erdők tisztásaira szorítsák ki, hol az urak tüzes paripákon lándsa, handzsár, szekerce és más kézi fegyverekkel vették körül a dühtől tajtékot turó vadat és nyjlt harcban támadtak egymásra ember és ősvad.