Hőnig István: Vadászati műszótár / Budapest, Országos Magyar Vadászati Védegylet, 1889. / Sz.Zs. 1729

I. RÉSZ. Vadászati terminológia. - X. FEJEZET. Vadászszokások és vadászmondások

58 latótól az állig sa lábakon felhasítjuk, s figyelmesen lefejtjük; erre lefejtjük az első zsírréteget, azután az alatta fekvő húsréte­get, végre a második zsírréteget; a többire nézve úgy bánunk el vele, a mint a nagyvadra vonatkozólag megíratott, csakhogy a hát egy darabban marad. 5. A szárnyas vadnál —- különösen a nyáron elejtettnél — ha néhány napig tartani akarjuk, a combok között a testet fel­metszszük s a beleket kidobjuk; ha távolabb helyre akarjuk szál­lítani, vagy hogy a rohamosan foszlásnak induló vizivadat a gyors megromlástól megóvjuk, de azért is, hogy a zsigerelésnél kiömlő vérrel a vadat, de ruházatunkat is el ne piszkítsuk, a követ­kezőkép járunk el: valamely cserjéről villás ágacskát nyesünk, s ebből — az egyik ágacskát rövidre vágván, horgocskát készítünk; ezt a végbélnyiláson keresztül beszorítjuk a testbe, ott egyné­hányszor megforgatjuk, s az ily módon a horgocska körül teke­rődzött beleket a végbélnyiláson keresztül kihúzzuk: Jcihor­gozzuk. Ha a szárnyas vadat ki akarjuk tömetni, a szájnyílásba, a sebekbe, és a végbélbe itató papirt vagy gyapotot teszünk, az egész madarat papírba takarjuk, s a vadásztarisznyába tesszük, de sohase ftizzük aggatóra. X. FEJEZET. Vadászszokások és vadászmondások. Vadászszá avatni oly vadászvendéget szoktak, a ki az adott alkalommal első nagyvadját ejté el, p. o. szarvast, medvét, vaddisznót, zergét, őzet, talán farkast is. Az illetőnek a vadász­terület birtokosa vagy ennek fővadásza, hasznos vadnál zöld galyat, ragadozó vagy kártékony vadnál ennek vérébe mártott zöld galyat tűz néhány alkalmi szó után kalapja mellé. — A gyakorlati vadászoknál a vadászgyakornoknak vadászszá avatta­tása, felavattatása nyilvános vizsgálat után a vadászkésnek, mint szakképzettsége jelvényének átnyújtása által történik s e tény­ről bizonyítvány állíttatik ki. Vadászbüntetés. Ha társas-vadászaton valaki a vadásznyelv, a kiadott parancsok ellen, vagy az által vétett, hogy tilalom alatt álló vadat lőtt, a következő büntetésben részesült: mindé-

Next

/
Thumbnails
Contents