Hőnig István: Vadászati műszótár / Budapest, Országos Magyar Vadászati Védegylet, 1889. / Sz.Zs. 1729

I. RÉSZ. Vadászati terminológia. - X. FEJEZET. Vadászszokások és vadászmondások

59 uekelőtt átadta a fővadásznak vadászkését, erre keresztben reáfeküdt az elejtett szarvasra vagy más nagyvadra, melyről a galyat lehányták, végre a legfőbb rangú vadász a ,nehéz vadászkéssel' három csapást mért az alfelére, a következő szavakkal: »Uram fejedelmem« vagy »Uram N. N. nevében !« a második ütésnél: »Az összes vadászok nevében!«; a harmadiknál: »Vadászjog és szokás szerint;«. - Ezalatt a vadászok serege kürtölt és ujongott. — A megfenyített a vadászáénak vagy a fővadásznak megköszönte az »igazságos büntetést«, a vadászszemélyzetnek borravalót adott, a mire általános »Vadászüdv!«-vei bevégződék •a tréfás büntetés, mely soha senkinek sem vált gyalázatára, mert annak a francia királyok idejében a vadászaton résztvevő hölgyek is alá voltak vetve. Praktikus korunkban különösen társaságok által bérelt területeken a puskával való figyelmetlen bánást, a fennálló szabályok áthágását, tilalom alatt álló vad elejtését - a társaság pénztára javára fizetendő kisebb-nagyobb pénzbírságokkal szokták torolni. Vadászmondásokban szegények vagyunk, a min azonban csodálkoznunk sem lehet, minthogy nemzetünknek a haza védéséből annyi jutott, hogy kedvtelésekre, a minő a vadászat, nem igen maradt idő; — az északi, és északnyugati nyugodtabb megyékben pedig a német és cseh vadászok a német vadásznyelvet terjesztették el. Az eredeti magyar vadászmondások inkább az agarászás, a kopózás köréből erednek, mig a nagyvadra vonatkozó vadászmondások német eredüket alig tagadhatják. A sok fától nem látja az erdőt; azaz az egyedek sokasága által meglepetve, zavarba ejtetve, elszalasztja a kínálkozó jó alkalmat. Beadta a derekát; rendesen furfangos ragadozóról, de különösen a rókáról mondjuk, annak kifejezésére, hogy minden ovatossága dacára a csapó vasba vagy a puska elé került. Éhes vadász a. m. kapzsi vadász, 1. ezt. Elvitte az irháját, t. i. a vad; azaz dacára a veszedelemnek, a melyben forgott, vagy a sebnek is, a mely rajta ejtetett, mégis elmenekült.